Üzent von der Leyen a gazdáknak: így mentenék meg a mezőgazdaságot
Az európai gazdatársadalom helyzetének javítására a Bizottság elnöke új intézkedéseket jelentett be.
Az európai gazdatársadalom helyzetének javítására a Bizottság elnöke új intézkedéseket jelentett be.
A szakértő szerint a következő uniós költségvetési tervezet jelentősen veszélyeztetheti a magyar agrárium szereplőinek likviditását.
Megszavazták a képviselők a többéves költségvetést előkészítő jelentést, egyértelműen az új célok kerültek előtérbe a mezőgazdaság helyett.
Az uniós költségvetés strasbourgi vitáján a katonai és szociális kiadások, valamint a versenyképesség volt a középpontban, a KAP láthatóan háttérbe szorul.
A 2015-2017 közötti időszakban az uniós támogatások, az orosz embargó és a vidékfejlesztés kérdései foglalkoztatták a magyar mezőgazdaság szakembereit.
Az ágazat szereplőivel közösen képzeli el a munkát az EU új mezőgazdasági és élelmiszerügyi biztosa
A következő években több mint 5300 milliárd forintból újulhat meg a magyar agrárium.
Közös Agrárpolitika 2023-2027: százmilliárdok sorsa dől el.
Informális tárgyaláson született megállapodás a gazdák jövőjéről.
2021 és 2027 között 750 milliárd forint támogatásra számíthat az ágazat.

Látványosan nőtt a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon, a gazdálkodók 2025-ben m 24,4 milliárd forintot költöttek ilyen készítményekre.
Jelentősen nőtt az új mezőgazdasági gépek beszerzése az idei első negyedévben 2025 azonos időszakához képest.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.