Rémálom lehet a termelőnek, ami most ezzel a gyümölccsel történik
Célegyenesbe fordult a léalma felvásárlási időszaka Lengyelországban, de nem mindenki örülhet.
Célegyenesbe fordult a léalma felvásárlási időszaka Lengyelországban, de nem mindenki örülhet.
Április közepén óriási esett a léalma felvásárlási ára Lengyelországban, ennek nem mindenki örülhet.
Március elején enyhén emelkedett a léalma felvásárlási ára Lengyelországban, és a kínálat még mindig korlátozott.
Január közepén úgy tűnt, hogy a léalma felvásárlási ára teljesen befagyott, ám február második felében ébredezni látszik a piac.
Hetek óta tart az árzuhanás, és most már olcsóbb a léalma a lengyeleknél a tavalyi árszintnél.
Az export elakadása és a gáz árának emelkedése csökkentette az üzemek keresletét, így a léalma felvásárlási ára is csökkent.
A korán jött tavasznak köszönhetően az idén minden eddiginél korábban indulhat a szüret a hazai almaültetvényeken.
A versenyhivatal közbeavatkozását kérik a lengyel gyümölcstermesztők az almaszezon kezdetén.
Egyelőre csak kevés feldolgozó állt vissza a munkába, és az ünnepek utáni gyenge keresletet árcsökkentéssel igyekeznek kihasználni.
A közeljövőben a lengyelországi léalmaárak további emelkedésére számítanak a szakértők.
Október végén tovább emelkedett a léalma ára Lengyelországban, de még nem tudni, meddig tart ez a folyamat.
Egyre emelkedik a léalma ára Lengyelországban, és még nem lehet látni, hol fog tetőzni.
A szüret csúcsán ismét emelkedett a léalma felvásárlási átlagára Lengyelországban.
Szeptember végén már az 52,5-54 Ft/kg közötti sávban mozog a léalma felvásárlási ára a lengyel feldolgozóüzemekben.
Termelői körökben csalódást kelt a léalma jelenlegi 38-40 Ft/kg-os induló ára itthon.
Mi várható rövid- és középtávon az almalésűrítmény világpiacán? Most kiderült, mire lehet számítani.
Lengyelországban 23%-kal nőtt 2022-ben az alma fajlagos termelési költsége, mégsem adják fel a gazdaságok a termesztését.
2022-ben körülbelül 15 ezer tonna ipari almát importált Magyarország, főképp Lengyelországból.
Enyhe áremelkedés történt almafronton Lengyelországban, épp csak a léalma ára nem változott.
A lengyel termelők szerint van pár olyan ütőkártya, praktika a feldolgozók kezében, amire nem nagyon van ellenszer.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
A két piaci szereplő azt is elárulta, mekkora üzletet jelent a magyar szereplőknek a speciális igények kiszolgálása.
A szakértők szerint a jövőben az állattartásban is fel fog erősödni az automatizáció.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.