A tudósok és a régészek feketére színeződött morzsákat találtak egy ásatási helyszínen Jordániában, ezek lehetnek a kenyérkészítés legkorábbi ismert bizonyítékai. A maradékok ugyanis az izotópos kormeghatározás szerint 14 400 évesek, ami csaknem 4000 évvel a földművelés megjelenése előtti időpontot jelent. A leleteket a Fekete-sivatagban találták egy északkelet-jordániai ásatáson. A lapos kenyeret a tűzrakóhely hamujában vagy forró kövön sütötték meg.

Mindent megváltoztathat ez a felfedezés, mert a kutatók mindig azt hitték, hogy a kenyér nem a vadászó-gyűjtögető népek terméke. Korábban ugyanis a történészek összekötötték a kenyér megjelenését a földművelés kialakulásával, amikor az emberek elkezdtek olyan növényeket termeszteni mint a búza, és lisztté őrölték azt. A morzsákat egyébként a talajminták vizsgálata során találták meg a kutatók. A kenyér a natúf régészeti kultúrához köthető, melynek jellemzője a hogy a falvak a gabonatermő vidékek közvetlen közelében alakultak ki, és a gabonafélék domináns szerephez jutottak a táplálkozásban. Ezt őrlőkövek, gabonatároló vermek, tűzhelyek, pörkölt magvak (árpa, zab, vagy alakor, csicseriborsó) leleteinek sokasága bizonyítja. Az ekkori népek még vadásztak, de már kunyhókat is építettek, és a kutyák már megjelentek a mindennapjaikban.

A kenyér egy lepényhez hasonlíthatott, és vadon termő ősi gabonákból, valamint a vízi papírusz rokonából készült - ezeket őrölték lisztté. A kutatók megpróbálták rekonstruálni a receptet. Nem tudják, milyen ízű lehetett a korabeli kenyér, de a textúrája valószínűleg daraszerű volt.