A rengeteg eső megtette a hatását: kevés és drága is lesz a népszerű nyári gyümölcs

MTI
A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly - mondta Hunyadi István, a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hunyadi István hozzátette: már a virágzásnál lehetett számítani arra, hogy nem lesz olyan jó a termés, mint tavaly, de az elmúlt hetek esős időjárása még nagyobb terménycsökkenéshez vezet. A cseresznye érzékeny a sok vízre, mivel felveszi azt, ezért a felülete elrepedezik és eladhatatlanná válik. Általában 10-12 ezer tonna cseresznye terem évente Magyarországon, a mostani termés várhatóan az alsóhatár körül mozog, de mivel hetek óta esik, nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a végső, eladható mennyiség - magyarázta.

A termelők abban reménykednek, hogy talán a későn érő cseresznyének találnak piacot, de ez is az elkövetkezendő hetek időjárásától függ - fűzte hozzá. Az igazgató kitért más gyümölcsök várható mennyiségére is, mint elmondta, a meggytermés a tavalyihoz képest nem lesz kevesebb és a gazdák őszibarackból is jó termést várnak.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?