Drasztikusan drágul a hagyma Magyarországon: megvan, mi áll a háttérben

Drasztikusan drágul a hagyma Magyarországon: megvan, mi áll a háttérben

A vöröshagyma a magyar konyha egyik elengedhetetlen alapanyaga, éppen ezért volt sokszor szomorú látvány az, ami a boltokban fogadott minket. Igen jelentős mértékben drágult ez a zöldségféle is, ráadásul alig-alig lehetett hazait találni belőle. Magyarország nem önellátó a hagymát illetően, a hazai termésből a piac körülbelül 50%-a látható el. Ráadásul a fogyasztó szokások is megváltoztak, hiszen megszűnt az otthoni tárolás, friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen, amennyire szükségük van. Lapunk annak járt utána, hogy pontosan mi is a helyzet most ezen a fronton itthon.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lapunknak elmondta, hogy egész Európában, Kelet- Európában, sőt, a nagy közép-ázsiai hagymatermelő országokban is tapasztalható terméskiesés, és termésméret-csökkenés, valamint az ukrán-orosz háború és a szankciós hatások is kihatnak. A hagyma világpiacán hiány alakult ki az ellátásban, ami jelentősen hozzájárult az árak emelkedéséhez. A termésátlagok 50-80 t/ha körül alakultak 2022-ben a tavaszi vetésű hagyma esetében, az áttelelő hagymák esetében nagyon nagy a szórás a termésátlagoknál, egyes területeken ez 25-76 tonna között mozog hektáronként.

EZ IS ÉRDEKELHET

A vöröshagyma területe hazánkban 2022-ben alig csökkent a tavalyi évhez késest, ami számos más zöldségkultúra területi csökkenésével szemben viszonylag kismértékűnek mondható. 2022-ben a területalapú támogatások alapján 1292 hektáron foglalkoznak termesztésével. Az elmúlt években nőtt a tavaszi vetésű vöröshagyma aránya az őszi, áttelelő vöröshagymával szemben, de lehet számítani a következő években ennek a szegmensnek a növekedésére.

Nem vagyunk önellátóak hagymából

Folyamatos a bekerülő hagyma, nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkezik hozzánk. Hazai termelésből a piac 50%-a látható el. A KSH külkereskedelmi adatai alapján jól látható, hogy többnyire januárra fogy el a hazai termés, és onnantól az áttelelő hagyma betakarításáig jelentősen megnő az import. Érdemes megemlíteni, hogy a vásárlói szokások is jócskán változtak, megszűnt az otthoni tárolás, friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen, amennyire szükségük van

- válaszolta megkeresésünkre a NAK.

EZ IS ÉRDEKELHET

2022. január és november között 17 663 tonna vöröshagymát importáltunk, ami kevesebb az előző év azonos időszakához képest, amikor is 22 772 tonna került behozatalra. A kistermelők aránya csökkenőben van, de stabil a nagy területen termesztők száma. A jövőben számíthatunk az áttelelő hagymaterületek növekedésére, akik nagy területen tavaszi vetésűvel foglalkoznak, azok fognak áttelelő hagymában is bővíteni. A további növekedéshez a tárolókapacitások bővítésére van szükség, további légtechnikával ellátott épületek, hűtőházak vagy a konténeres tárolókra lenne szükség. A közösségi tárolók is jelenthetnének erre megoldást, amelyből jelenleg az országban kettő található, amely az elmúlt években épült, támogatásnak köszönhetően.

Mi a helyzet az árakkal?

A hazai áttelelő vöröshagyma betakarításával és a piacon való megjelenésével valószínűleg az árak csökkenésére lehet számítani. Viszont nagy kérdés az ukrán tárolókban még meglévő hagyma mennyisége, és az idei termésmennyiség. Az EU-ba kerülő ukrán hagyma mennyisége nagyban befolyásolhatja az árakat. Még februárban számolt be arról az Agrárszektor, 2023. február 6. és 12. közötti időszakban 330 forintba került egy kilogramm import vöröshagyma a Nagybani Piacon, addig egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 134 forint volt, vagyis akkorra több mint 140 százalékkal drágult meg az import vöröshagyma itthon. Tavaly ilyenkor kilójáért 283 forintot kellett kifizetni, most viszont 600-750 forintot között mozog az ára a magyar boltokban,

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?