Nagy változás jöhet a baromfihús árában itthon: ez várhat a magyarokra

Nagy változás jöhet a baromfihús árában itthon: ez várhat a magyarokra

agrarszektor.hu
Év végéig újabb tíz százalékos mérséklődést vár a csirkehús árában Bárány László, a Master Good cégcsoport alapító tulajdonosa, azt követően, hogy európai szinten 2023 második negyedévére összességében tíz százalékkal már csökkentek az értékesítési árak. Elmondta azt is, az előrejelzések szerint Magyarországon már júliusban érzékelhetően csökkenhet az infláció, ami azt jelenti, hogy alacsonyabb árszint mellett idővel újra megnő a fogyasztás.

Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok

A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.

SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)

Tavaly április végéig komolyan aggódtunk, hogy árainkban tudjuk-e majd érvényesíteni a takarmány-, és energiaárak elszállása miatt bekövetkezett elképesztő költségnövekedést. Az európai szintű madárinfluenza-járvány azonban megváltoztatta a helyzetet, hatalmas állományokat kellett kiirtani az állati pandémia miatt, így masszív baromfihiány alakult ki. A keresleti piac pedig nemcsak az extra költségek érvényesítését tette lehetővé, de a profithányad növelését is

- fogalmazott Bárány László a Magyar Nemzetnek. Hozzátette, a magas költségek alacsony kínálattal párosulva természetesen magas fogyasztói árszintet generáltak, amire a kormány az ársapkák bevezetésével reagált. A szakember szerint ez egy fél évig valóban azt a célt szolgálta, amire kitalálták, vagyis némiképp gátat szabott az árak fékezhetetlen emelkedésének. Tavaly év végén azonban újabb fordulat következett be, ami már az idei első negyedévtől kezdte éreztetni hatását. Miközben az aszály miatt a gabonaárak az egekbe szöktek, csökkent a fogyasztás, a keresletcsökkenés pedig elkezdte fékezni a rohamos áremelkedés ütemét. Ez azt jelenti, hogy európai szinten 2023 második negyedévére összességében tíz százalékkal csökkentek az értékesítési árak.

Ez a tendencia az előrejelzések szerint a következő hónapokban is folytatódik. Én a magam részéről év végéig további tíz százalékos mérséklődésre számítok. Azután pedig, úgy vélem, árstabilitás jön létre, ami egy viszonylag hosszabb időszakot jellemez majd

- jelezte Bárány László. Úgy látja, a baromfiágazatban a magas áraktól csak lassan óvatosan jutnak el egy alacsonyabb árszinthez, miközben a költségek is hasonló módon és ütemben mérséklődnek. Ez utóbbihoz a gáz árának mérséklődésén kívül hozzájárul az is, hogy alternatív energiahordozók bekapcsolásával magát a gázfogyasztást is mérsékeljék. Az elektromos energia esetében a fogyasztáscsökkentés hasonló okok miatt szintén reális alternatíva - mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2023
Az év legkiemelkedőbb 2 napos agrárgazdasági eseménye Siófokon!
Budapest Economic Forum 2023
A Portfolio legjelentősebb makrogazdasági konferenciája.
Sustainable World 2023
A fenntarthatóság szükséges szektorsemleges lépés!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2023. szeptember 25. 05:59