Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Az afrikai, ázsiai és európai országok részvételével megszervezett eseményen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország támogatja az Egyesült Nemzetek élelmiszerhulladékokra vonatkozó Fenntartható Fejlődési Célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztók szintjén keletkezett élelmiszerhulladékot - írja közleményében az Agrárminisztérium. Feldman Zsolt ismertette, az elmúlt hét év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke. Ez az eredmény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által 2016-ban útjára indított szemléletformálási és élelmiszerhulladék-megelőzési programjának, a Maradék nélkülnek is köszönhető. A magyar kezdeményezés 2023-ban számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között bekerült a három legjobb európai uniós környezetvédelmi program közé. Ezen felül az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére további intézkedések irányulnak a kereskedelmi szektorban is - tette hozzá.
Kifejtette, az élelmiszerveszteség csökkentése nem csak a háztartásokban és a kiskereskedelemben, hanem a termelési szektorban is kulcsfontosságú. A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott zöldség és gyümölcs hűtőházak fejlesztése, a posztharveszt technológiák, valamint a szántóföldi növénytermesztők számára a gabonatárolók-, -tisztítók és -szárítók megvalósítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a rossz tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nem csak a termelőnek hasznos, hanem lényegében hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez.
Az Agrárminisztérium az Európai Unió soros elnöki tisztségének 2024. második felében történő betöltése során is prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Ebben a folyamatban pedig kiemelt figyelmet szentelünk a tudásátadásra, a tapasztalatcserére, valamint a kutatási együttműködések továbbfejlesztésére - emelte ki az államtitkár.