Bornemisza Anna, aki 1636 körül született és 1661-től 1688-ig volt Erdély fejedelemasszonya, jelentős befolyással bírt férje, I. Apafi Mihály felett. Fiatalkoráról kevés információ maradt fenn, de tudjuk, hogy Jenőn és Munkácson töltötte gyermekéveit, majd 1653-ban kötött házasságot Apafival, akit később 12 000 talléros váltságdíjjal szabadított ki tatár fogságból. A gyakran betegeskedő fejedelemasszony tizennégy gyermeknek adott életet, akik közül csak II. Apafi Mihály érte meg a felnőttkort.

A fejedelemasszony idejének jelentős részét az udvartartás irányításával töltötte. 1667-től gazdasági naplót vezetett, 1680-ra pedig elkészítette híres szakácskönyvét.

Halála után 1688-ban az almakereki evangélikus templom Apaffy-sírboltjába temették, majd 1909-ben földi maradványait átszállították a kolozsvári Farkas utcai református templomba.

A szakácskönyv ihletforrása feltehetően az 1581-ben Frankfurtban megjelent Rumpolt-féle "Ein New Kochbuch" volt, amelynek 1604-es kiadását Keszei János fordította magyarra és ajánlotta a fejedelemasszonynak. Anna munkájában egyértelműen érezhetők a korabeli német gasztronómiai hatások.

A mű nem csupán receptgyűjtemény, hanem átfogó útmutató a főúri háztartás vezetéséhez. Részletesen leírja, milyen udvari tisztségviselőket kell alkalmazni és milyen elvárásoknak kell megfelelniük. A főszakácsról például így ír:

Azért kell az főszakácsnak egy becsületes, tekintetes, igaz, hív, egészséges, tiszta, szorgalmatos, barátságos és az főzésben alkalmatos és tanult embernek lenni. És mivel nehéz és bajos tiszt bízattatott őréá, ő annál inkább barátságos, jő, készakaratú, értelmes, alázatos és Istenfélő légyen minden cselekedetiben, és az ő urának értelméi és elméjét az ő jó cselekedetivel, járásával és életével annyira elfoglalja, hogy azért őneki kegyelmes és jóakarattal légyen.

A szakácskönyv nyelvezete első olvasásra nehézkesnek tűnhet, de néhány oldal után a laikusok számára is érthetővé válik. A tisztségviselők leírását követően a szerző rátér az ünnepi menüsorokra, amelyek nagyobb létszámú udvari vendégfogadások alkalmával készülhettek.

A könyv külön fejezetekben tárgyalja a négylábú állatokat, madarakat, halakat, valamint kitér az egyéb ételekre, a nemzetközi konyhatechnológiákra, a borászatra és a gyógynövényekre is.

A korabeli alapanyagok jelentősen eltértek a maiaktól. Egyes hozzávalókat, különösen a nem őshonos halakat vagy a legújabb fűszereket, mint például a szerecsendióvirágot, rendkívül nehezen lehetett beszerezni, de a fejedelmi családok kereskedelmi kapcsolatai messzire elértek.

A kézirat négy főúri menüsort részletez, kettőt húsevő napokra, kettőt pedig böjti időszakra. Érdekesség, hogy a böjt sem volt teljesen húsmentes, mivel a középkori keresztény kultúrák a vízi élőlényeket – halakat, rákot, békát, sőt a hódot is – nem sorolták a húsneműek közé.

A receptek alapján látható, hogy a nemesség étkezése kifejezetten húsközpontú volt. A főtt és sült fogások mellé mindig tálaltak valamilyen mártást. A vadételek különösen népszerűek voltak: szarvas, őz, vaddisznó, sőt még medveláb feldolgozására is találunk receptet:

Az medvelábot főzd meg vízben. Tisztítsd meg, főzd meg feketelével és mondolalével, fejéren, citrommal: jóízű. Borsold meg a medvelábot, s a fejét - mint az vadkan fejét szokták perzselni -, főzd meg úgy, amint a disznófűt. Hadd hűljön meg, s metéld meg szépen.

A böjti időszakban fogyasztható hódról és teknősbékáról is részletes leírást ad a könyv, sőt, az apró zöld békák elkészítésének módját is ismerteti:

Borsold, lisztezd meg, rántsd meg vaj-ban, hogy jó porcogó légyen. Add fel melegen. Hintsd meg gyömbérrel. Ha pedig savanyúlevet akarsz csinálni réá, végy egreslevet egressel együtt, tégy vajat belé s borsot belé, hadd főjön együtt. Töltsd az békákra, s jóízű lészen, Mikor az zöld békát akarod készíteni, nyúzd meg, s az hátulját vágd el, s fonynyaszd meg vízben. Borsold és sózd meg, hadd álljon benne: kiszíja az vizét; azután megránthatod avagy megfőzheted.

Figyelemre méltó, hogy az 1600-as években még alig használtak burgonyát vagy fűszerpaprikát Erdélyben, és sem a kukorica, sem a paradicsom nem szerepel a kéziratban, mivel ezek az újvilági alapanyagok éppen csak terjedni kezdtek a régióban. Ezektől eltekintve azonban a fejedelemasszony konyhája rendkívül gazdag alapanyag-választékkal rendelkezett, így az udvartartás különleges alkalmakkor – a korabeli viszonyokhoz képest – szinte bármit megengedhetett magának. A Pénzcentrum cikkére kattintva további különleges ételekről is szó esik.