Itt a bejelentés: 8 milliárd forintos élelmiszeripari pályázat indul

Itt a bejelentés: 8 milliárd forintos élelmiszeripari pályázat indul

MTI
Nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói, a támogatási kérelmek március 11-31. között adhatók be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

György László elmondta: a vissza nem térítendő támogatás minimum 20 millió, maximum 3 milliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet, a pályázat az ország teljes területén tud forrást nyújtani. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállító vállalkozások juthatnak támogatáshoz - ismertette az államtitkár.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: Magyarország rendkívüli adottságokkal rendelkezik, hogy az élelmiszertermelés szempontjából önellátóvá, vagy inkább élelmiszer-exportáló országgá váljon. A magyar mezőgazdaság mintegy 20 millió ember ellátására képes, ugyanakkor a jelenlegi technológiai színvonal mellett nem lehet a jövő kihívásainak megfelelni - fogalmazott.

György László rámutatott, hogy a Föld népessége folyamatosan nő, és ezzel együtt az energia, a víz, valamint az élelmiszerek iránti igény is. Előrejelzések szerint 2030-ra 50 százalékkal több energiára, 40 százalékkal több vízre és 35 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Mint mondta, eközben az élelmiszerárak folyamatos emelkedésére lehet számítani. A technológia ugyanakkor robbanásszerűen fejlődik, és a kormány célja az, hogy a magyar vállalkozások az élvonalbeli technológiákat az elsők között tudják használni, így a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői az évtized nyerteseivé váljanak - fejtette ki. Az államtitkár jelezte, hogy Magyarország a régióban elsőként indít fejlesztési programot az agráriumot és az élelmiszeripart kiszolgáló technológiai beszállítók számára. Kitért arra is, hogy a magyar vállalkozások hatékonyan használják fel a támogatásokat, ezt mutatja szerinte, hogy 2010-2019 között a magyar vállalkozások termelékenysége 3,5-ször gyorsabban nőtt, mint az uniós átlag.

Nagy István agrárminiszter kiemelte: az elmúlt egy évben kihelyezett forrásokon túl további 1400 milliárd forintnyi fejlesztési forrás juttatását tervezik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, ami mintegy 2800 milliárd forint értékű beruházást jelent majd az ágazatban. Az Agrárminisztérium kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb digitális technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő áttérés ösztönzését - mondta a miniszter. Rámutatott, hogy az agrárium fejlesztésére tervezett jelentős források nagy keresletet generálnak majd a technológiai beszállítóknál, ezért rendkívül fontos a hazai gyártó cégek termelékenységének és kapacitásainak fejlesztése, mert ezen a területen is önellátóvá kell válnia a magyar gazdaságnak.

EZ IS ÉRDEKELHET

A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a pályázat lehetővé teszi a mezőgazdaság számára kulcskérdésnek minősülő szerves trágya feldolgozásának támogatását is. Mint mondta, a szerves trágyák kedvező hatása régóta ismert, ugyanakkor az intenzív gazdálkodás viszonyai között a szervestrágyázás szerepe jelentősen csökkent. A tárca kitüntetett figyelmet fordít a műtrágya minél nagyobb kiváltására, valamint ezzel összefüggésben a mezőgazdaságban keletkező szerves trágya környezettudatos feldolgozására és továbbhasznosítására - fejtette ki Nagy István, hozzátéve, hogy a műtrágya-ellátás nehézségeire és veszélyeire is választ kell adni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03