2020. szeptember 20. vasárnap Friderika

Hírek - Élelmiszer

Kapósak a hazai sörök - Egyre több fogy a népszerű italból

Több hazai sört adtak el tavaly, mint az azt megelőző évben és idén hasonló eredményekre számítanak - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ). A prémium sörökből tavaly 23 százalékkal több fogyott, mint 2013-ban, a szervezet tagjai pedig összesen 6,2 millió hektoliter sört állítottak elő 2014-ben. A kedvező folyamatok hátterében a sörök minősége és a megfelelő termékjelölés állhat.
 
 

Mintegy két százalékkal több magyar sört értékesítettek tavaly, és idén is hasonló tendenciára lehet számítani - írja az MTI. A szervezett tagvállalatai, a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. magyarországi gyáraiban összesen 6,2 millió hektoliter sört állítottak elő 2014-ben, a prémium sörökből pedig 23 százalékkal több fogyott, mint az azt megelőző évben.

Becslések szerint az MSSZ tagjai tavaly 66,2 milliárd forinttal járultak hozzá a közteherviseléshez, és 25 ezer embernek nyújtottak munkát. A szövetség szerint a kedvező piaci folyamatok annak köszönhetők, hogy a magyar sörgyártók minőségi söröket állítanak elő és megfelelő termékjelöléseket használnak. Ezért annak érdekében, hogy ezt a folyamatot ösztönözzék ”Sör mi több” néven rendezvénysorozatot indítottak.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Sustainable World 2020

    A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu