A Tisza alföldi szakasza, amely évszázadokon át természetes módon alakult, a 19. század közepétől kezdve jelentős emberi beavatkozásokon ment keresztül. A folyószabályozások hatásai a mai napig érezhetők a mederváltozásokban, a hordalékháztartásban és a vízgazdálkodási lehetőségekben - jelentette a Pecaverzum.

A kutatók 1838 és 2017 közötti időszakból származó térképeket, mederkeresztmetszeti felméréseket és vízépítési dokumentumokat elemeztek. Vizsgálataikat a Tisza magyarországi középső és alsó, Kisköre és a szerb-magyar határ közötti 243 kilométeres szakaszán végezték. A tanulmány három jelentős emberi beavatkozást azonosított: az 1846-1890 közötti kanyarulatátvágásokat, amelyek a folyó hosszát közel 40 százalékkal csökkentették; az 1930-1960 között kiépített partvédőműveket, amelyek a vizsgált szakasz 44 százalékát érintették; valamint az 1970-es években létesített vízlépcsőket (Kiskörei Vízlépcső és Törökbecsei Duzzasztó).

Török Gergely, a HUN-REN-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa elmondta, az eredmények alapján megállapítható, a Tisza a beavatkozások hatására egyre mélyebbre ásta magát (azaz bevágódott): átlagosan 1,2 méterrel alacsonyabban helyezkedik el a meder legmélyebb pontjait összekötő vonal, mint 1890-ben.

A mederszélessége is jelentős változáson ment keresztül: a 20. században a kezdeti átlagos 203 méteres szélesség mára 126 méterre csökkent (38 százalékos szűkülés!)

– tette hozzá a kutató.

A vizsgálatok egyik legfontosabb megállapítása, hogy a Tisza napjainkban nettó hordalékforrásként működik, vagyis több üledék távozik a mederből, mint amennyi érkezik. A mederváltozásokból származó hordalék mennyisége az eredeti mennyiség mintegy 15 százalékára csökkent, ami azt jelenti, hogy a folyó jelentősen kevesebb hordalékot szállít, mint az elmúlt másfél évszázadban.

Török Gergely szerint a feltárt trendek alapján a jövőben a folyamatos bevágódás miatt a partbiztosítások egyre gyakrabban károsodhatnak. Hozzátette, ha ezek természetes módon leomlanak, a meder kiszélesedhet, ami helyileg a hordalékhozam növekedését eredményezheti. Ugyanakkor a meder szélesedése kedvezően befolyásolhatja a vízsebességet, valamint hozzájárulhat ahhoz is, hogy az árvizek alacsonyabb vízszinttel vonuljanak le.

A partbiztosítások helyreállítása ugyanakkor további bevágódáshoz és mederszűküléshez vezethet, ami egyrészt az árvizek tetőző vízszintjének emelkedését, másrészt a talajvízszint süllyedésén keresztül a vízháztartási problémák súlyosbodását okozhatja. A Geomorphology folyóiratban publikált kutatás jelentősége túlmutat a Tiszán, mivel a kidolgozott módszertan más folyóknál is alkalmazható. A részletes hordalékmérlegek segítségével pontosabban lehet modellezni az árvizeket, előre jelezni a hosszú távú hordalékmozgást és a mederváltozásokat, valamint optimalizálni a szükséges beavatkozásokat.

Ez különösen fontos az éghajlatváltozás időszakában, amikor a vízgazdálkodás fenntartható újratervezése elengedhetetlen. A HUN-REN-BME kutatói szerint az eredmények nemcsak tudományos szempontból jelentősek, hanem a gyakorlati vízügyi tervezéshez is értékes hozzájárulást nyújtanak, segítve a folyók fenntartható kezelését.