A Velencei-tó vízszintje tartósan 50 centiméter alá süllyedt, és az előrejelzések szerint heteken belül akár a 30 centiméteres szintre is visszaeshet. Horányi Tibor környezetvédelmi szakember arra figyelmeztet, hogy a 2021 óta tartó, lefelé mutató spirál miatt a helyzet annyira kritikussá vált, hogy hamarosan rendkívüli beavatkozásokra, így a halállomány mentésére és a tó egyes részeinek lehatárolására lehet szükség. A probléma kezelése érdekében Gajdos László miniszter és dr. Bögi Viktória miniszterhelyettes széles körű egyeztetést hívott össze az agárdi tófelügyelőségen az illetékes hatóságok és a civil szféra képviselőivel - írta meg a Pénzcentrum.

A vízügyi igazgatóság tervei szerint a fő megoldást a Duna vizének átvezetése jelentené, ám ez a leglassabb és legdrágább opció. A kivitelezés ugyanis 150 milliárd forintba kerülne, és legkorábban 2029-ben vagy 2030-ban indulhatna el, így az azonnali vízpótlásra jelenleg nincs reális esély. A karsztvíz felhasználása jogilag szigorúan tilos, a tó saját vízgyűjtő területén lévő tározók pedig a tartós csapadékhiány miatt évek óta üresek. Horányi Tibor szerint a leggyorsabb és leghatékonyabb alternatívát a tisztított szennyvíz másodlagos hasznosítása jelentené. Székesfehérvár, valamint a környező települések szennyvíztisztító telepeinek technológiai fejlesztésével ez a vízmennyiség viszonylag rövid időn belül, akár 2027-re vagy 2028-ra bekapcsolható lenne a tó vízellátásába.

A vízügy által vázolt 150 milliárd forintos költségvetés és a többéves ütemterv komoly szakmai kritikákat váltott ki. Vazsonyi László mérnök rámutatott arra, hogy a Duna és a Velencei-tó közötti távolság légvonalban alig 15 kilométer, ahonnan a víz bizonyos szakaszokon akár gravitációs úton is eljuthatna a mederbe. Kiemelte, hogy a hivatalos kalkulációk alapján egyetlen kilométernyi csővezeték megépítése közel 10 milliárd forintot igényelne, ami a hazai autópálya-építések fajlagos költségeivel vetekszik, ez a nagyságrend pedig mérnöki szempontból teljesen irreális.

A szakember szerint a beruházás megvalósítása a magánszektor számára rutinfeladatnak minősülne. Példaként a Molt említette, amely évtizedes tapasztalattal rendelkezik a csővezeték-építés terén, és a százhalombattai finomító révén a térségben is jelen van. Egy ilyen vállalat számára egy rövidebb vízvezeték kiépítése a hivatalos becslésnél nagyságrendekkel kevesebb időt és forrást igényelne. Emellett felmerült a köz- és magánszféra partnerségén alapuló PPP-konstrukció lehetősége is, amelyben az államnak csupán a vízigényt és az átvételi árat kellene meghatároznia, miközben a beruházást a piaci szereplők a helyi gazdákkal összefogva, saját tőkéből valósítanák meg. Ennek komoly hozzáadott értéke lenne, hogy a nyomvonal mentén fekvő, aszály sújtotta több tízezer hektárnyi mezőgazdasági terület öntözését is biztosíthatná.