Ez most komoly? Ki nem találnád, mire használná fel a tehéntrágyát egy tejes cég

Ez most komoly? Ki nem találnád, mire használná fel a tehéntrágyát egy tejes cég

Nagyszabású kísérleti projektet indított el egy nemzetközi élelmiszeripari vállalat, az Arla Foods. A cég tehéntrágyából készítene járműbarát üzemanyagot, valamint természetes talajjavító szert. A cég ezzel az új módszerrel szeretné erősíteni a fenntarthatósági törekvéseit.

Az Európában 7 országban is jelen levő, svéd-dán alapítású, minőségi tejtermékek előállítására szakosodott Arla Foods angliai ága nagy jelentőségű fenntarthatósági kísérletbe kezdett. A három hónapig tartó tesztelés során a cég 500 tehén trágyájából fog 27 ezer kilogrammnyi bioüzemanyagot előállítani, amellyel aztán két tejszállító tartálykocsit fognak üzemeltetni, írta meg a FarmingUK. Az Arla abban bízik, hogy a teszt során 80 tonnával fog csökkenni a szén-dioxid-kibocsátásuk, ezzel együtt pedig ők lesznek az első angol agrárvállalkozás, amelyik a gazdaságaiból származó trágyával működteti a járműflottáját.

Ian Barker, az Arlához tartozó egyik gazda, aki a kísérleti projektben is részt vesz, elmondta, hogy sokan tudják, milyen értékes egy tehén teje, de az már kevesebbekben tudatosul, hogy a trágya is legalább olyan fontos "termék" lehet. A szakember szerint a tehéntrágya ilyen módszerrel történő feldolgozása egy gyakorlatilag végtelen energiaforrást biztosít az emberiség számára, valamint az eljárás végén megmaradó szilárd anyag jó minőségű talajjavító szerként használható a földeken, vagyis ez egy nyer-nyer szituáció.

A farmjainkról származó tehéntrágya ilyetén felhasználásával csökkentjük a hulladéktermelésünket, és kevésbé fogunk függni a levegőt szennyező fosszilis üzemanyagoktól. A gazdáink és partnereink közreműködésével jelenleg egy teljesen zárt rendszert alkotunk, ez pedig - később és nagyobb mértékben alkalmazva - egy zöldebb jövőt kínálhatna az üzemanyagoknak

- jelentette ki Graham Wilkinson, az Arla mezőgazdasági ágának igazgatója.

Az Arla a kísérlet során azt is vizsgálni fogja, hogy a módszer alkalmazható-e a szállítmányozás során a teljes értékláncukon.

(Címlapkép forrása: Kennedy News and Media)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?