A módszer lényege, hogy a magas hőmérsékletű kőzetek hőtartalmát a kőzetben meglévő, megnövelt vagy mesterségesen kialakított repedéshálózatban cirkuláltatott folyadékkal nyerik ki, stimuláció segítségével, nagyobb hatékonysággal. A mélyben lévő, magas hőmérsékletű kőzeteket mesterségesen „aktiválják”, azokban új vagy nagyobb repedéseket és töréseket, azaz hőcserélő-felületeket hoznak létre. Az EGS potenciál értékelésének legkritikusabb szempontjai a hőmérséklet, a rezervoár, a fluidum és a geotermikus rendszer fenntarthatósága és élettartama. Az elmúlt években jellemzően elméleti jellegű publikációk jelentek meg a témával kapcsolatban, a megvalósult projektek pedig többnyire nemzetközi összefogással valósultak meg. Ezek a rendszerek elméletben bármilyen területen létesíthetőek, azonban a folyamat rendkívül komplex és számos földtani, technikai kockázattal terhelt.

Az EGS-ek fő elemei a következők: szükséges egy besajtoló, egy termelő és egy monitoring kút, egy felszíni erőmű és egy repedéshálózat (rezervoár), valamint a forró kőzet, mint közeg is. Az ilyen rendszerek kialakítása több fázisból áll. Elsőként a helyszín kiválasztása és megalapozása történik meg, melybe a kutatófúrás és az abból történő információszerzés tartozik. Ezután a besajtoló kút mélyítése és a rétegrepesztés következik, azaz a mesterséges vagy a mesterségesen továbbfejlesztett rezervoár létrehozása. Ezután a cirkulációs tesztek mennek végbe, azok kiértékelése után pedig a felszíni technológia kiválasztása és telepítése történik meg.

A rétegrepesztés három legfőbb típusa:

• hidraulikus repesztés: a kutakba magas nyomású fluidumot sajtolnak, amely miatt a kőzetben új repedések jönnek létre, a fúrólyuktól egyre távolodva;
• kémiai stimuláció: a fúrólyukakba sav vagy kémiai anyagok kerülnek besajtolásra, mely miatt új repedések és járatok jönnek létre. A stimuláció célja lehet még a meglévő hőcserélő-felületek növelése is. Ez a módszer főként karbonátos kőzetekben végezhető el;
• termikus stimuláció: a fúrólyukakba hideg víz injektálása történik, amely a forró kőzetben a közeg zsugorodását és törékenységét okozza, új repedéseket létrehozva.

Az EGS-ek legnagyobb előnye, hogy a geotermikus energia hasznosíthatóságát térben jelentősen kiterjeszti. A magas hatékonyságú rendszerek jellemzően vulkanikus vagy tektonikailag aktív területeken helyezkednek el, azonban az EGS segítségével ez gyakorlatilag bárhol megvalósítható.

Az előnyök mellett viszont a hátrányokról is érdemes szót ejteni. A legjelentősebb probléma a stimulációk miatt létrejövő indukált szeizmicitás, amely többnyire kis magnitúdójú földrengések formájában jelenik meg, de potenciális veszélyt hordoz magában. A magas költségek, az anyagtechnológiai kihívások és a rezervoár bizonytalansága is a hátrányok közé sorolandó. Kulcskérdés továbbá a fenntarthatóság is, hiszen a kőzettest folyamatos hűlése jelentősen csökkenti a rezervoár élettartamát.