Itt a tilalom Magyarországon: az ukrán agrárminiszterrel egyeztetett Nagy István
A hétvégén az ukrán mezőgazdasági termékek magyarországi behozataláról egyeztetett az ukrán és magyar agrárminiszter.
A hétvégén az ukrán mezőgazdasági termékek magyarországi behozataláról egyeztetett az ukrán és magyar agrárminiszter.
Évek óta túl alacsony volt az élelmiszerár, a drágulás tulajdonképpen egy ár-újrapozícionálás volt Magyarországon.
A rendelet megtiltja a gabona, a cukor, a tej, valamint a tejtermékek behozatalát.
A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart.
A Dunántúl nyugati, északnyugati harmadán nagyobb területen maradhat összefüggő a felhőzet, másutt a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában.
Ismételten közösen lépnek fel az ukrán import ellen a közép-európai országok agrárminiszterei.
Az agrárminiszter szerint meg kell találnunk esetleg azt az új növényi kultúrát, amivel eredményesebben tudunk és biztonsággal termelni.
Döntően borult idő várható, majd délutántól dél felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet
Elképesztő tempóban csökkennek az árak a gabonapiacon, de vajon mikor állhatnak meg az árak?
Az ország nyugati felén borult idő várható, keletebbre viszont rövidebb-hosszabb időszakokra is előbukkanhat a nap
Hiába lett olcsóbb a búza és a liszt, egyelőre még nem várható csökkenés a kenyér és a sütőipari termékek árában.
A szakemberek szerint az új-zélandi időjárás már jobban hat a tejtermékek árára, mint a hazai.
Szuperintenzív szántóföldi zöldségtermesztés New Holland traktorokkal: maximális hatékonyság minimális taposás mellett
Olyan márkával dolgozva, mint a cseh Bednar, ez a megfontoltság nem fogja felemészteni a termelők értékes idejét és pénzét
A Romániába irányuló ukrán gabonaexport felfüggesztését kezdeményezik a román szociáldemokraták.
Az ukránok a nehézségek ellenére is küzdenek a globális élelmiszer-biztonság megteremtéséért.
Újabb, még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be az ukrán gabonadömping megfékezése érdekében.
Félő, hogy kormányzati beavatkozása nélkül a termelők összekeverik majd a megmaradt tételeket az új terméssel.
Lengyel miniszter: az ukrán fél javaslatára leállítják a lengyelországi gabonaexportot.

A takarmány előállítása, a betakarítás és az energiaárak olyan terhet jelentenek, amelyet egyre nehezebb ellensúlyozni a bevételi oldalon.
Az aratási időszak a mezőgazdasági év egyik legintenzívebb és egyben legkockázatosabb időszaka.
A boltokban kapható élelmiszerek szinte mind megfelelnek a vonatkozó előírásoknak.
Nem ott kezdődik, hogy egy gazdaság bizonyos inputanyagokat lecserél másokra.
Az európai gazdatársadalom és a fogyasztók számára is egyre komolyabb problémát jelent a tévhitek és hamis információk terjedése.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.