Tilos ilyen munkát végezni ezeken a földeken: sokan nem is tudnak róla
Módosul az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló korábbi törvény.
Módosul az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló korábbi törvény.
A Magyar Szeszipari Szövetségadatai szerint átlagosan több mint két italt fogyasztanak a magyarok egy alkalommal.
A rövid ellátási láncok megerősítése révén versenyképesebbek lehetnek az élelmiszert előállító kistermelők.
Gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk, de emellett is sok napsütés várható, majd délutántól egyre többfelé derül ki az ég
Lábtörést vagy májrepedést is okozhat ez a döntés, de vajon ki hogyan reagál a sorsdöntő pillanatban?
Összehangolt hatósági ellenőrzést tartottak, ahol számos szabálysértést tártak fel, köztük okmányhiányt, ittas járművezetést és orvhalászatot.
A gyümölcs még gyorsabban megérik a fán, de a szántóföldi növényekben is gyors folyamatok zajlanak le a száraz, meleg időjárás miatt.
Évek óta spórolnak a magyar gazdák az inputanyagokon, ez azonban meglátszik az eredményeken is.
Miközben az UBM Feed csaknem 2 milliárd forinttal javította eredményét, a Vitafortnál csökkent a nyereség.
Mutatjuk, mit kell tudni az erdőtelepítés megvalósítását követő adminisztratív teendőkről.
Végre felfrissülhettünk, csütörtök kora este a nyugati tájakra hidegfront érkezett, reggelre pedig már a Tiszántúlt is elérte.
Akár közvetve, akár közvetlenül, körülbelül egymilliárd ember élelmiszerellátásához tudnak hozzájárulni a MATE diákjai.
Északnyugatra és nyugatra megérkezett a hidegfront csütörtökön a késő délutáni, kora esti órákban.
Reggelig, kora délelőttig még sokfelé lesz erősen felhős az ég, ezt követően általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett
A körülmények ma már egészen mások, sok termelő azonban még mindig makacsul ragaszkodik a megszokott módszerekhez.
A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatása július 20. és augusztus 15. között igényelhető.
A szójabab területek az elmúlt tíz júniusi jelentésben rendre alulmúlták az átlagos piaci várakozásokat.
Védjük meg közösen a hazai ültetvényeket a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen.
Az elmúlt napokban számos településen figyeltek meg nagy mennyiségben barna lepkéket.
Vannak utóérő és nem utóérő növények, utóbbiakat, ha éretlenül szedjük le, abból nem sül majd ki semmi jó.

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.