Valódi alternatíva lehet-e a drónos permetezés a szántóföldi gépekkel szemben?
A kérdésre Borhi András agrármérnök, növényorvos, növényvédelmi drónpilóta válaszolt.
A kérdésre Borhi András agrármérnök, növényorvos, növényvédelmi drónpilóta válaszolt.
A MATE kutatói elsőként mértek örök vegyületeket a Fővárosi Vízművek Zrt. hálózatán
A sok napsütés mellett gomolyfelhők is képződnek, majd délutántól délnyugat felől magasszintű felhőzet húzódik hazánk fölé
A környezetvédelmi tétlenség költségei sokszor meghaladják a megelőzés ráfordításait az OECD elemzései szerint.
A mezőgazdasági kaszálási munkák időszaka egybeesik az őzek ellési időszakával, amely hazánkban jellemzően májusra és júniusra tehető.
Egyelőre még nem aggasztó a Fertő tó vízszintje, de a trend kedvezőtlen, az aszály ezt a víztestet is érinti.
Mindeddig úgy tűnt, Kínát csak az ár érdekli - most hajlandóak többet fizetni a felelős termelésből származó húsért.
A balatoni hajósok környezetszennyezésének csökkentését sürgeti a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) főigazgatója.
Bóna Szabolcs szerint hallgatni kell a szakmára a jövőben - nagy változások jöhetnek az áfában, a földtulajdonban, az aszálykezelésben és az ellátási láncokban is.
Egyre több minden utal arra, hogy tiltott anyagok akár a fogyasztó tudomása nélkül is bekerülhetnek a szervezetbe.
Az MME a fák, bokrok kivágása és mederkotrás költési időszakban történő veszélyeire figyelmeztetett minden érintettet.
Egy évvel a parajdi bányakatasztrófa után is meghosszabbították a veszélyhelyzetet - egyre kevesebb az esély a károk helyrehozatalára.
A változó vastagságú fátyolfelhőzet délelőtt északkelet felé elvonul
A juh- és kecskehimlő továbbra is jelen van egyes európai országokban, azonban Magyarországra történő behurcolását eddig nem igazolták.
Az iráni gazdák az amerikai-izraeli háború kitörése óta közel négyszeresére emelkedett takarmányárakkal szembesülnek.
A Perpignanban megrendezett medFEL 2026 konferencián nyilvánosságra hozott prognózis szerint 505 ezer tonna körüli kajszitermés várható a négy nagy európai termelő országban.
Harmadik egymást követő hónapban drágultak áprilisban az élelmiszer-alapanyagok a nemzetközi piacon.
A Portfolio Csoport 2024-ben hívta életre az Agrofood Konferenciát, amely a hazai élelmiszeripart érintő legaktuálisabb témákat állítja fókuszba.
Az amerikai marhahústermelők abban bíznak, hogy a májusi amerikai-kínai csúcstalálkozón sikerül megállapodni a kínai exportengedélyek megújításáról.
A kérdésre Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője válaszolt.

A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A KITE cégcsoportnak voltak olyan tagjai, amelyek javítani tudtak az adózott eredményükön.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.