Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.02.13. hétfő
Nagyobbrészt napos idő várható, ugyanakkor a déli, délutáni órákban észak felől réteges, illetve gomolyos szerkezetű felhők egyaránt érkeznek fölénk
Nagyobbrészt napos idő várható, ugyanakkor a déli, délutáni órákban észak felől réteges, illetve gomolyos szerkezetű felhők egyaránt érkeznek fölénk
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend itthon az édesburgonya, ugyanakkor a termelők nincsenek könnyű helyzetben.
A termelők szerint az élelmiszerárstop hatására decemberre elfogyhat a hazai krumpli.
Kegyetlenül megdrágultak Magyarországon a zöldségek, és hol van még az áremelkedések vége?
Ha nem figyelünk oda eléggé, könnyen megromolhatnak, megpuhulhatnak a zöldségeink.
Itt a nagy helyzetjelentés Magyarország élelmezés-biztonsági helyzetéről és kilátásairól.
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg Kenyérversenyét a Pékszövetség.
Ezt egy kerttulajdonos sem úszhatja meg.
Összességében viszont még mindig nagyon kevés zöldséget esznek a magyarok.
Nem mindegy, mely növények kerülnek egymás mellé a kertben.
A nap nagy részében erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, délutántól lehet szakadozottabb a felhőtakaró
Kezdetben erősen felhős vagy borult, néhol ködös időre számíthatunk, majd délelőtt egyre nagyobb területen szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a keleti, északkeleti tájakon maradhatnak tartósan borult körzetek
Lassan kelendőbb, mint a krumpli.
Beütött az élelmiszerhiány az USA-ban.
Méltatlanul elfeledett zöldség a csicsóka.
És még csak kert sem kell hozzá!
Augusztusban eldől, melyik 2021-ben az Év Kenyere.
Ne dobd ki a feleslegesnek tűnő növénymaradékokat.
Érdekes dolgokat tapasztalnak a hatóság emberei a piaci ellenőrzések során.
A márványpoloska természetes ellensége, a szamurájdarázs Európában is megjelent.

Van, ahol több mint 20 ezer forintot kell fizetni egy kiló magyar málnáért itthon.
Tíz éves lett a világ borászatát interaktív módon bemutató Cité du Vin - Bordeaux-ban járt az Agrárszektor.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.