Súlyos kijelentést tett Nagy István a német gazdatüntetésről
Az agrárminiszter szerint az európai mezőgazdaság jövőjét meghatározó folyamat a német gazdák tiltakozása.
Az agrárminiszter szerint az európai mezőgazdaság jövőjét meghatározó folyamat a német gazdák tiltakozása.
Ukrajna 15 millió tonna rakományt exportált a fekete-tengeri hajózási folyosón keresztül.
Ukrajna esetleges csatlakozása veszélyeztetné az európai termelők megélhetését az agrárminiszter szerint.
A kerecsensólyom lett az év madara 2024-ben, az Európai Unióban élő állomány több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel.
Idén is kitartott a növénytermesztők rossz szériája, az év végén nem lehetnek elégedettek az ágazat szereplői.
Az élelmiszerárak rakétaként lőttek ki Magyarországon, ami miatt egyre többen vásároltak olcsóbb, gyengébb termékeket.
Ázsia, Amerika, Ukrajna és Oroszország is elképesztő mennyiségben önti magából a mezőgazdasági terményeket.
2023-ban is fel volt adva a lecke az állattartóknak, sok esetben viszont már ők is tehetetlenek voltak.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 53 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával december első hetében.
Ismét csökkenőben a vöröshagyma ára Ukrajnában, mindössze egy hét alatt 16 százalékkal mérséklődött.
Feljavította az előrejelzését az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat, a tavalyinál nagyobb lehet idén az ukrán gabonatermés.
A legfrissebb adatok szerint a szállítási nehézségek miatt 7 százalékkal csökkent Ukrajna élelmiszerexportja.
A tárolásra alkalmatlan készletek kifutásával megnőtt a kereslet a jó minőségű sárgarépa iránt, ez azonban magasabb áron cserél gazdát.
A legfrissebb hírek szerint Oroszország nem érdekelt a fekete-tengeri gabonaüzlet meghosszabbításában.
A miniszterelnök korábban értelmetlennek nevezte a tárgyalások megkezdését, de most nem vett részt a szavazáson, így hagyta a többi tagállamot dönteni.
Megjelentek a globális ipari paradicsom betakarítás 2023-as adatai, több országban is jobb eredmények születtek a korábbi várakozásoknál.
Komplex javaslattal készül a minisztérium a hagyományok védelmére hivatkozva.
A termelési ár feléért veszik át a mézet, emiatt az európai méhészek kétharmada feladhatja.
Az agrárminiszter szerint alapvetően és drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot Ukrajna EU csatlakozása.
A V4-ek agrárszervezetei szerint támogatni kell Ukrajnát, de nem az uniós gazdák kárára.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.