Itt a döntés: már százezer euró felett elvonhatók lesznek a területalapú támogatások
Uniós szinten döntés született a cappingről.
Uniós szinten döntés született a cappingről.
A sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő várható
Párban jár a mennyiség és a minőség.
Mintegy 4,7 millió tonna lehet az idei búzatermés.
A Nébih szakembereinek három esetben is hatósági eljárást kellett indítania.
Bemutatjuk Paplogó Imrét, a Peták Paplogo Kertészet egyik tulajdonosát.
2120-ig fogják vizsgálni a legfontosabb gabonaféléket.
A szakemberek szerint tartósnak bizonyulhatnak a megnövekedett árak.
Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani.
Délelőtt délnyugaton lehet még erősen felhős ég, főleg errefelé fordulhat elő zápor, zivatar
Sok a kérdés a Bizottság "Termelőtől az asztalig" programja kapcsán.
Újjáéledhet egy százarcú legenda.
Itt van minden, amit a klorátról tudni érdemes.
A rebarbara nem csak fogyasztásra alkalmas.
A bizonytalanságok miatt most óvatosabban terveznek a vállalkozások.
A tavaszi időjárás ennek a gyümölcsnek is betett.
Idén először arattak Harmony búzát Magyarországon.
Országszerte figyelmeztetéseket adtak ki.
Eleinte többnyire erősen felhős időre számíthatunk, majd délután északkelet, kelet felől szakadozik a felhőzet
Az előrejelzések most valamelyest rosszabb képet mutatnak, mint áprilisban.
A folyamat-szimuláció akár a vállalati felsővezetőknek is rendkívül hatékony segítséget tud nyújtani a jövőbeli beruházásaikkal kapcsolatos döntéseik meghozatalában is.
Az MBH Bank agrofood-vezetője szerint van perspektíva az ágazatban, de több kérdést is újra kell gondolni.
A pálinkafőzés Magyarországon sokak számára nemcsak hagyomány, hanem szenvedély is, ugyanakkor üzletként fenntartani ma már hatalmas kihívás.
Bár a méz a legismertebb és legelterjedtebb méhészeti termék, a kaptár falain belül számos más finomság is rejtőzik.
Egyre több kis- és középvállalkozás fordul energiahatékonysági fejlesztések felé a magas energiaköltségek csökkentése érdekében.
Versenyben maradni manapság nagy kihívás az agrártermelők számára. A szövetkezeti összefogás elengedhetetlen, ha nemcsak túlélni, hanem fejlődni szeretnénk.