Végre újra levadásszák a gyilkos madarakat
Az orvhorgászok kártétele semmi a kormoránokéhoz képest.
Az orvhorgászok kártétele semmi a kormoránokéhoz képest.
Elnöki kegyelemben részesültek a hálaadásnapi vacsora főfogásai.
Tartani akarják a bűvös 80-20-as arányt.
Osztogattak vagy sem? Rágalmazásért feljelenthetik Bitayt.
A Kehi fogja vizsgálni a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.
Hiába jár le a külföldiekre vonatkozó termőföld-vásárlási moratórium?
Hihetetlen, milyen távol állnak egymástól az álláspontok.
Pályázati források is felhasználhatóak a mezőgazdasági gépként még ismeretlen 6x6-os Outlander beszerzéséhez.
Mindegyikük hungarikum.
30 ezer liter erjedésben lévő szeszes folyadékot találtak egy földalatti tartályban.
Azért mozdíthatták el, mert csúsztak a határidők az idei állami földpályázatoknál.
Nem viszi túlzásba az ellenőrzéseket a nemzeti földalap. Csak két bérlőtől vettek el földeket.
Az elhullás betehet az Ős-Dráva Programnak is.
Az év végéig az összes szerződést megkötnék a Földet a gazdáknak program keretében.
Kolbász, bor, libatermék és orvosság került a hungarikumok közé.
Most két nemzeti park adott tízéves használatba állami földterületeket kisebb gazdálkodóknak.
Októbertől adja birtokba az első állami földeket az idei nyerteseknek a nemzeti földalap. A szántók elfogytak, jövőre szőlőket, gyümölcsösöket, halastavakat pályáztatnak.
Nyugta nélkül adtak el harminc tyúkot a fináncoknak.
Kétszáz hektáros terület égett le a Hortobágyon.
Bitay: van létjogosultsága a nagybirtoknak is, de ennek kerete 20 százalék.
A nagy európai átrendeződések új lehetőséget, de komoly átalakulásokat is hozhatnak a magyar piac számára.
A vegetatív szaporítási módszerek közül több olyan is van, amelyik egész nyáron alkalmazható.
A magyar élelmiszergyártók költségek terén nem tudnak versenyezni külföldi versenytársaikkal.
A 2024-es gazdatüntetések hatására jön Közös Agrárpolitika célzott felülvizsgálata.
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.