Filléres trükkök paradicsomtermesztéshez: ezekkel garantáltan bőséges lesz a termés

Mi kell ahhoz, hogy bőséges legyen az idei termés, illetve ép és egészséges paradicsomot szüretelhessünk a kiskertünkből? Az Agrárszektor Poór Boglárkával, a szombathelyi Örökzöld Kertészet növényorvosával beszélgetett, aki pár hasznos praktikát osztott meg velünk.

Mindenekelőtt, figyelmeztetett Poór Boglárka, a fajtaválasztás rendkívül fontos, hiszen vannak olyan determinált paradicsomfajták, amik alacsonyabb növésűek, illetve vannak folyton növők, amikhez, ha intenzívebb növekedési szakaszba érnek, komolyabb támrendszer szükséges. Ezért érdemes már a legelején tisztában lennünk azzal, milyen fajtát ültettünk, annak milyen várható magassága lesz.

Az utolsó utáni pillanatban vagyunk az ültetéshez

Ha még találunk megvásárolható palántát, akkor az utolsó pillanatban járunk az ültetéssel. Ha most veszünk paprika vagy paradicsom növényt, csak annyi hátrányunk származhat, hogy később fog termőre fordulni. Azoknak a palántáknak, amik régóta várnak a kiültetésre a kis cserepükben, viszont kell egy kis idő, míg összeszedik magukat és megindulnak. Érdemes még próbálkozni, de a növényorvos szerint a palántázást a kiskertben július elejéig azért már illik befejezni. Sokan viszont elfeledkeznek arról, hogy a megvásárolt palántát tilos rögtön a tűző napra kitenni: először árnyékos, majd félárnyékos helyre tegyük ki, ugyanis szoktatni kell őket is a tűző naphoz. A magoncok nagyon gyorsan megégnek, ezek a sérülések pedig akár a növény pusztulását is okozhatják - tette hozzá a szakember.

Érdemes már ültetéskor gondolni a tápanyagutánpótlásra

A paradicsom és a paprika is nagyon tápanyagigényes növény, érdemes már a palántázás előtt trágyával megkeverni a földet, és csak utána beleültetni a növényt. Ehhez a legajánlottabb a természetes szarvasmarha trágya, de remekül működnek a granulált műtrágyák is. Ha ez elmarad, akkor folyékony tápoldatokkal pótolhatjuk a növekedéshez szükséges tápanyagokat. Természetes trágyázási megoldás lehet, ha csalánt áztatunk vízbe, majd egy hét elteltével ezzel öntözzük a növényt. De ha nincs időnk bajlódni ezzel, akkor már többféle, hasonló technológiával készített tápoldat is beszerezhető az árudákban. A szakember szerint ezeknek a növényi kivonatok csodákat tudnak művelni.

Mikor öntözzünk, pláne ilyenkor, kánikula idején?

A paradicsom és a paprika nem csak tápanyag, hanem fényigényes növények is. Ezért, ha már hozzászokott a fényhez, nyugodtan kerüljön napos helyre, a szakember szerint igényli is. A paradicsom és a paprika öntözése attól függ, hová ültettük. Egyre elterjedtebb a balkonkertészkedés. Ha a palántákat cserépbe ültettük, akkor naponta-kétnaponta öntözzük. Azt szokták tanácsolni, fogalmazott a szakember, hogy este vagy a kora reggeli órákban öntözzük a paradicsomot és a paprikát! Nagyon fontos, hogy a lombozatot viszont ne érje a víz, mert a vízcseppek lencseként gyűjtik össze a nap sugarait, ami megégetheti a növényt. Másrészt a levél felületi nedvesség nagyon kedvez a kórokozók elszaporodásának, a gombás és baktériumos betegségeknek. Ezért csak a tövet öntözzük, vagy ha cserépben neveljük a növényeket, akkor a vizet az alátétbe tegyünk!

Cserepes növényeknél – hangsúlyozta Poór Boglárka – töltsük teli vízzel az alátétet, de amit nem szív fel, azt viszont ki lehet önteni! Szabadföldi növénynél ezt a praktikát nem tudjuk végrehajtani, de mostanában annyira aszályos az időjárás, hogy minél többet öntözünk, a növényeknek annál jobb!

A csúcsrothadásról

A paradicsom és a paprika egyike a legkedveltebb és legnagyobb mennyiségben termesztett növényünknek, ám a legnagyobb gondossággal óvott töveket is megtámadhatja olykor valami. A nyár második felében szokott megjelenni a csúcsrothadás, amikor a bibepontnál elkezd barnulni a növény. Sokan megijednek, amikor azt látják, hogy a bibepontnál elkezd barnulni a paradicsom vagy a parika. El se tudják képzelni, mi támadta meg a növényt, holott ez nem is kórokozót, hanem a növény tápanyaghiányát jelenti, pontosabban ilyenkor a kálcium hiánya mutatkozik meg. Ha ennek jelét látjuk, akkor műtrágyázással lehet ellene védekezni. Ha tápoldatozzuk folyamatosan a növényt, akkor könnyen elkerülhetjük a problémát. Ha máshol jelentkezik a barnuló rothadó folt, az már több mindent jelenthet, akár napégést is. Sajnos mostanában ez is előfordul, de kórokozó is tud ilyen problémát okozni - mondta a növényorvos.

A másik rettegett betegség a paradicsomvész

A paradicsom fitoftórás betegsége (paradicsomvész - Phytophtora infestans) a burgonyán is nagyon súlyos károkat tud okozni. Főként hűvösebb és csapadékos nyarakon jelentkezik. Ettől a gombás megbetegedéstől a levelek teljesen beszürkülnek és elszáradnak. A bogyókon pedig nagy kiterjedésű elmosódott szélű vörösesbarna foltok jelentkeznek, amit később fehér penészgyep, úgynevezett sporangiumtartó gyep lep be. A bogyó belső szövete is elkezd erősen barnulni és rothadni.

Kiskertben én előre nem védekeznék. Ennél a kórokozónál arra kell figyelni, hogy az első tünetek mindig a levélen jelentkeznek, sárguló, majd beszáradó foltok formájában. Ha ezek észleljük, akkor mindenképpen a gazdaboltban kérjünk segítséget. Fotózzuk le, vagy vigyünk be egy beteg levelet, így könnyebben el lehet dönteni, milyen vegyszert érdemes használni

 – tájékoztatott a szakember.

A lisztharmat jeleire is érdemes odafigyelni

Ha marad a száraz idő, a másik betegség, ami a paradicsomot és a parikát is könnyen megtámadhatja, az a lisztharmat. A paradicsomlevelek színi felületén kezdetben sárgás foltok jelennek meg, amelyek egyre nagyobbodnak, majd megfelelő körülmények között a levél fonák oldalán meg fog jelenni a tipikus fehér tünet. A levelek kanalasodnak, súlyos esetben levélhullást tapasztalhatunk. A fertőzést a paprikánál viszont nehezebb észre venni, mert ott először a levélsejtek belsejét fertőzi meg. Lisztharmat esetében is érdemes a gazdaboltba segítséget kérni, és minél hamarabb permetezéssel beavatkozni.

Vannak más betolakodók is, akik komoly károkat okozhatnak

Száraz melegben még megtámadhatják a paprikát a közönséges takácsatkák és a levéltetvek is. Ezekkel az a legfőbb probléma, hogy vírusterjesztők, termésdeformációt vagy kiesést is okozhatnak, ezért érdemes ellenük is védekezni. El kell döntenünk, mennyire akarunk elmenni a biológiai védelem irányába, vagy veszünk inkább egy általánosabb vegyszert, ami más kártevők ellen is hatásos védelmet nyújt. Ebben az esetben viszont, saját érdekünkben is, szigorúan be kell tartanunk az úgynevezett élelmezésügyi várakozási időt. Minden növényvédő szerre rá van írva, a permetezés után hány napig tilos a terméséből fogyasztani - emelte ki Poór Boglárka.

A paprikán és a paradicsomon is találkozhatunk olyannal, hogy átrágja egy lyukon át valami a termést. Ez a foltos gyapottok-bagolylepke hernyója lesz, kiskerti körülmények között nem is nagyon lehet ez ellen védekezni, ha találkozzunk vele, próbáljuk elkapni. Illetve ott vannak még a vándorpoloskák, amelyek szívogatják a paradicsomot és a paprika nedvét is. Szintén deformációt és a termésben színproblémákat okozhatnak. A gond velük is az, hogy viszonylag ellenállóak, ezért a vegyszerezés helyett a növényorvos inkább azt tanácsolja, hogy használjunk szappanos vizet. Öntsünk egy tálkába szappanos vizet, ebbe pöcköljük bele a poloskákat. Nem fogják díjazni a fürdést.

Kacsozás

A szakember szerint a termésnövelés érdekében a kacsozást elsősorban a folyton növő paradicsomoknál érdemes elvégezni. A kacsozás azért fontos, mert a segítségével nagyobb termést érhetünk el, ugyanis a paradicsombokor nem burjánzik el olyan könnyedén, alakíthatjuk a növény formáját. A legmagasabban növő virágot soha ne metsszük le, mivel ha megtesszük, akkor a növény nem fog tovább felfelé nőni, sokkal bokrosabb lesz, a terméshozam visszaesik. Távolítsuk el a növény tövénél keletkező úgynevezett fattyúhajtásokat. Távolítsuk el a növényről a hónaljhajtásokat. Fontos, hogy még akkor szabaduljunk meg ezektől, amikor kicsik, később ugyanis sérülhet az egész növény. Végezetül fontos tudni azt is, hogy a determinált paradicsomfajtáknál nincsen szükség metszésre vagy kacsozásra, ezek a bokros növekedésű növények ugyanis megállnak a növekedésben, amikor elérnek egy bizonyos magasságot.


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Olcsó és természetes megoldás a kertbe, ne dobd ki többé a banánhéjat.
Filléres csodaszer: nem is gondolnád, mi mindenre használható a banánhéj a kertben

Megéri, kora reggel elvégezni a kerti munka nagy részét.
Filléres trükkök nemcsak kezdőknek: ezekkel garantáltan tiéd lesz a legszebb kert


Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu