Pusztító szárazság tombol a magyar földeken: egyre rosszabbak a kilátások

agrarszektor.hu
A Kisalföld kivételével az ország nagy részén továbbra is igen nagy szükség van csapadékra az átlagosnál szárazabb június és július hónapok után. A száraz időt tovább tetézték a sűrűn előforduló hőhullámok, így augusztus elejére az Alföld jelentős részén kritikusan szárazzá váltak a talajok. A következő egy hétben nem valószínű országos csapadék, ismét az északi, északnyugati országrészben lehetnek nagyobb valószínűséggel, de csak helyenként előforduló záporok.

A mögöttünk álló egy hétben a hétvégén, péntek estétől vasárnap estig hullott számottevő mennyiségű csapadék az ország nyugati és északi tájain, ott jellemzően 10-25 mm esett, de a Kisalföld nyugati felén illetve a Balaton középső részétől nyugatra 30-85 mm-t is mérhettünk - írja a met.hu. Az Alföld jelentős részén azonban 5 mm sem esett, ami a nagy melegben hamar el is párolgott. A múlt vasárnapi heves zivatarokhoz kötődő viharos, helyenként orkán erejű szél viszont éppen az Alföld déli és keleti megyéiben okozott jelentős károkat. A hét első felében már csak kevés helyen fordultak elő záporok, zivatarok, majd csütörtök hajnaltól nyugat felől egyre többfelé öntözték a talajokat záporok, zivatarok, melyekből csütörtök délelőttig 2 és 10 mm közötti csapadékösszegek voltak jellemzőek az ország délnyugati kétharmadán. Hevesebb zivatarok erősen viharos széllel ezúttal is az Alföld délkeleti részén alakultak ki. A talajok felszín közeli rétege a Dunántúl északi, északnyugati kétharmadán és az Ormánságban valamint az Északi-középhegység térségében és a Tiszántúl északi tájain kellően átnedvesedett, de a középső talajrétegekbe már csak a Kisalföldön, a Göcsej és Szalaság vidékén és a Nyírség keleti tájain jutott a nedvességből.

Az idei június a legszárazabbnak, a július pedig a legmelegebbnek bizonyult az elmúlt 121 év idősorában. A gyakori hőhullámokból adódóan az idei nyár középső hónapjának átlaghőmérséklete 2-3 fokkal volt melegebb az átlagosnál. A hőségperiódusokat lezáró hidegfrontokhoz kötődően heves zivatarok alakultak ki, melyek többfelé okoztak jelentős jég- és viharkárokat, illetve szintén károkozó villámárvizeket. A hónap közepének csapadékosabb időszakával együtt is az ország jelentős részén 20-50 mm-rel szárazabb volt ez a július a sokéves átlagnál.

A búza aratása országszerte befejeződött, a tarlóhántással a csapadék beszivárgását tudjuk segíteni és a talaj párolgását csökkenteni. Így a talajban lévő nedvesség növelését, megőrzését érjük el, ami a csapadékhiányos időszakokban felértékelődik. A napraforgó és a kukorica számára rendkívül jól jött a csapadék. Bár az Alföldön többfelé jég és erősen viharos szél okozott jelentős károkat. Főleg északnyugaton a több csapadékos nap hatására a kórokozók is megjelentek. A csapadék eloszlásának és az öntözésbeli különbségek hatására nagy különbségek alakultak ki az országrészek, de akár közeli táblák között is a növények állapotában. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként derékig érő, elöregedett kukoricát is látni, ezzel szemben vannak szépen fejlett állományok is. A kukorica számára júliusban 100 mm csapadék lenne az optimális, egy átlagosan csapadékos június után. Ez ebben a szezonban az országnak csak igen kis hányadán valósult meg, ráadásul egy nagyon száraz június után még nagyobb mennyiségre lett volna szükség. A napraforgó a legtöbb helyen már elvirágzott, a kukorica még virágzik. A növények a tavasszal és a nyár első felében elszenvedett lemaradást sokfelé már nem fogják tudni bepótolni, mai tudásunk alapján átlag alatti termésátlagokra lehet számítani.

A jövő hét első felében ismét száraz idő lesz a legtöbb helyen jellemző, csak helyenként fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A csütörtökön átnedvesedett talajok a nyugati és északi határszél kivételével az ország jelentős részén a következő egy hétben ismét száradni fognak. A forróság egyelőre nem tér vissza, ráadásul hétfőn néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, és a jövő hét első felében 30 fok körüli maximum értékekre lehet számítani.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?