Valami nem stimmel a magyar szőlővel: kiderült, milyen lesz az idei termés

Valami nem stimmel a magyar szőlővel: kiderült, milyen lesz az idei termés

agrarszektor.hu
Az őszi szüret miatt már nagy a sürgés-forgás a szőlőültetvényeken, sokan pedig kíváncsian várják, hogy vajon milyen lesz az idei termés. Somogyban, a Villányi Borvidéken már augusztusban beindultak a kombájnok, a termelők mégis pesszimisták.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az elmúlt év óriási kihívás elé állította a gazdákat, mivel az éghajlatváltozás világszerte komoly hatással volt a szőlőtermelésre és a bortermelésre is egyaránt. Régen volt vegetációs időszakon belül ennyire csapadékos tavasz és nyár, a nagy melegek, gyors lehűlések pedig szinte folyamatosan elősegítették az erős páraképződést - írja a HelloVidék.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az időjárás nem volt kegyes a szőlőnek

Az európai országokhoz hasonlóan idehaza is komoly nehézégekkel kellett megküzdenie a szőlőtermelőknek. Az idei év amúgy sem volt egyszerű a szinte kiszámíthatatlan időjárás miatt. A nagy esők, forróságok mellett nehéz volt megvédeni az ültetvényt, s akinek sikerült, annak a jég tizedelte meg, vagy tette tönkre teljesen a termését. Vannak olyan térségek Sümeg környékén ahol 20-30 százaléknyi termés kiesés várható, ám ez nem kizárólag az egyes viharoknak köszönhető, hanem a tavaszi, nyári időjárás következménye, ami a lisztharmattal és a peronoszpórával is terhelte az ültetvényeket. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy jelentős terméskieséssel kell számolni, igaz, ennek mértéke csak a szüret után fog kiderülni.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Frittman János azt mondta idén jóval nagyobb figyelmet kellett fordítani növényvédelemre. Így, aki ezt későn kezdte el, az nagy valószínűséggel rosszul járt. Nem kedvezett az ágazatnak az energiaválság se, ami miatt egyes borászathoz szükséges anyagok ára is alaposan megdrágult, ugyanez igaz a munkaerőre is. A szőlő, és a bor árát ugyanakkor nem lehet annyival emelni, mint amennyivel kellett volna. Bár az elmúlt harminc évben megközelítőleg a felére csökkent a szőlő termőterülete, a megmaradt ültetvényeken jóval több szőlőt sikerült mégis leszedni a tőkéről, ám a termésátlag még sajnos mindig alacsony, így továbbra se vagyunk versenyképesek a piacon.

EZ IS ÉRDEKELHET

A hazai ültetvények hektáronként mintegy 100 mázsa termény betakarítására alkalmasak, de ennyi szőlőt már jó ideje nem sikerült leszedni

- hívta fel a figyelmet.

Jelentősen átalakultak a fogyasztási szokások

Ami a fogyasztást illeti, húsz éve idehaza még 30 liter volt az egy főre eső borfogyasztás, addig idén ez mennyiség már csak 17 és fél liter. A legkelendőbb borok közül a fehérbor az egyik legnépszerűbb, exportálni viszont elsősorban az alsó kategóriás termékeket adjuk el külföldön. Jó hír ugyanakkor, hogy a minőségi bor iránti kereslet továbbra is törelten. Érdemes hozzátenni, hogy egyre népszerűbb itthon a sauvignon blanc is, lassan nincs olyan magyar borvidék, ahol ne készítenének ilyen bort. Ez a borfajta ma már világ egyik legkedveltebb fehérbora. Nem véletlenül: sokféle ételhez passzol, frissessége miatt ideális ital a meleg nyári és a kellemes őszi napokon is, íz- és illatvilága pedig a fogyasztók fiatalabb generációjához is közelebb áll.

Még soha nem volt annyira népszerű a sauvignon blanc, mint most. Lassan nincs olyan magyar borvidék, ahol ne foglalkoznának ezzel a szőlőfajtával. Ez egy izgalmas fajta, mert készülhet belőle friss, illatos, gyümölcsös, valamint nagyon karakteres, testesebb fehérbor is

- mondja Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza. A szakember, arra számít, hogy a sauvignon blanc a következő években sem veszít majd a népszerűségéből.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Fókuszban a tányérvédelem (x)

A napraforgó termésbiztonsága szempontjából az első kezelés kulcsfontosságú, de nem szabad megfeledkeznünk a tányér védelméről sem, mely a további minőség- és mennyiségmegőrzés záloga.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. július 16. 06:01