Terjed az e-cigaretta, szűkül a magyar dohánytermelés

MTI
A hagyományos dohánytermékek forgalombővülése nem tartható fenn, a dohányiparnak ezért jelentős változásokra kell készülnie - mondta a BAT (British American Tobacco) Pécsi Dohánygyár Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Orosz Zoltán szerint a dohányipar évtizedek óta egyre nagyobb nyomás alatt áll. A hagyományos dohányáruk helyét a hevítéses termékek, főképp az elektromos cigaretták vehetik át. A magyar dohánytermelésről megjegyezte: az túl kicsi ahhoz, hogy a BAT felvásároljon tőle.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A kész cigaretta és a vágott dohány forgalma Magyarországon is csökkent, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. májusi adatai szerint az utóbbi egy évben 3,6 százalékkal. Alacsony bázisról, de 47,7 százalékkal nőtt ugyanakkor az utántöltő folyadékok forgalma, ami az e-cigaretta terjedését jelzi Magyarországon is - közölte.

Orosz Zoltán becslése szerint 200 ezer e-cigarettázó lehet Magyarországon, miközben hagyományos dohányt körülbelül 2,4 millióan vásárolnak.

Az előbbiek egészségre gyakorolt hatásait egyelőre nehéz felmérni, de az eddigi adatok alapján jóval kevésbé tartják veszélyesnek az e-cigarettákat, mint a hagyományost. Kérdésre válaszolva Orosz Zoltán elmondta, hogy becslések szerint az e-cigaretták belföldi piacát csaknem 90 százalékban uralja a feketepiac, évente csaknem 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozva az államnak. Véleménye szerint az illegális kereskedelem többek között azért is jelentős, mert a töltőfolyadékok házilag is keverhetők.  Az igazgató szerint a szabályozó legsürgősebb feladata a kereskedelem kifehérítése.

A vállalat adatai szerint a globális árbevételük 5 százaléka származott elektromos cigarettákból tavaly, belföldön ez az arány 1 százalék körüli. A mentolos cigaretták betiltása 2020 májusában bővítheti az elektromos cigaretták használatát.

Orosz Zoltán közölte azt is, hogy belföldi forrásból évek óta nem vásárolnak dohányt, mivel a belföldi termelés túl kicsi a nagyobb gyártóknak. A dohány termőterülete és a szaktudás jelentősen visszaesett a rendszerváltás óta, a belföldi piac ugyanakkor kiegyensúlyozott, a 4 nagy cég részesedése várhatóan a következő években sem módosul jelentősen.

A 110 éves pécsi dohánygyárat 1992-ben vásárolta meg a British American Tobacco, és azóta 40 milliárd forintnyi beruházást hozott a baranyai üzembe. A vállalat 41 országban 44 cigarettagyárat működtet, 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 200 országban értékesít. Éves bevétele eléri a 24,5 milliárd dollárt. A magyarországi leányvállalat 800 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele tavaly elérte a 138 milliárd forintot, adózott eredménye az 5,1 milliárd forintot.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03