2020. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Hírek - Piac

Trump: most pedig jönnek a büntetővámok Európa ellen!

Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot - jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR) pénteken este. Washington korábban már azt is bejelentette, hogy büntetővámokkal sújt egyes európai termékeket is, köztük bort, sajtot, kávét, olívaolajat, konyhai eszközöket.
 
 

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tavaly december elején törvényellenesnek minősítette az Airbus szubvencióját, és úgy döntött, hogy mivel az Európai Unió nem vetett véget a tisztességtelen támogatásnak, az Egyesült Államoknak joga van az elszenvedett károk mértékében, 7,5 milliárd dollár értékben vámemelésekkel visszavágni. Tavaly októberben - az Airbusnak nyújtott versenyellenes támogatásra válaszként - Washington már bejelentette, hogy büntetővámokkal sújt egyes európai termékeket is, köztük bort, sajtot, kávét, olívaolajat, konyhai eszközöket. Ezekre a termékekre az amerikai kormány 25 százalékos büntetővámot vetett ki.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

A döntéssel 15 éve húzódó vita szélesedett tovább Brüsszel és az Airbus, valamint Washington és a Boeing repülőgépgyár között. A Kereskedelmi Világszervezet egyébként hasonló értelmű döntést hozott az Airbus riválisa, a Boeing ellen is, az Európai Unió javára, csakhogy Brüsszelnek még nem adta meg az engedélyt a vámok kivetésére. Péntek éjjel közzétett nyilatkozatában az Airbus vezetősége közölte: az amerikai döntés megnehezíti a szubvenciókról folytatandó tárgyalásokra irányuló erőfeszítéseket, egyben kárt okoz az amerikai légitársaságoknak is, amelyeknek máris több Airbus-gyártmányú repülőgépekre lenne szükségük.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Sustainable World 2020

    A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu