Egész Európában romlottak a kalászosok terméskilátásai

agrarszektor.hu
A száraz időjárás miatt romlottak a búza és az árpa hozamkilátásai az Európai Unióban - áll a blog.syngenta.hu oldalán a Strategie Grains adataira hivatkozva. A francia elemző cég a napokban csökkentette az EU búza termésére vonatkozó előrejelzését, mégpedig 146,1 millió tonnáról 144,8 millió tonnára.

Öröm az ürömben, hogy még a mérsékelt előrejelzés is 14 százalékkal magasabb érték a tavalyi terméseredménynél, amit szintén az aszály tizedelt meg. Az árpa esetében a prognózist 61,8 millió tonnáról 61,0 millió tonnára módosították. Ez azt jelenti, hogy Európa keleti részét most komolyan érinti a csaknem féléves esőhiány.

Magyarországon az előző héten sajnos nem hullott le a várt mennyiségű csapadék, ezen a héten pedig végig északkeleti áramlás lesz a jellemző térségünkben. Északkeleti áramlás, mely egyrészt száraz (pedig nagy szükség lenne a további esőre), másrészt hűvös (a hét első felében reggeli fagyok is várhatók), ráadásul szeles idővel jár (ami erősen szárít és a beporzó rovarok, a méhek munkáját hátráltatja a javában virágzó gyümölcsfákon) -áll az OMSZ oldalán.

"Az EU betakarítási kilátásai - főként Spanyolországban és a délkeleti tagországokban - a márciusi száraz időjárás miatt némileg romlottak, de az előrejelzések még mindig a múlt évinél jobb eredménnyel kecsegtetnek" - közölte a Strategie Grains, amely a kukoricára vonatkozó korábbi 63,1 millió tonnás előrejelzését nem módosította, ami 2 százalékkal több termést igér az előző szezonhoz képest. A búza- és az árpatermés várható növekedése élénkíti az exportkilátásokat, ugyanakkor várhatóan versenyképesebbé válnak a kukoricával szemben. Ennek révén akár csökkenhet is az Unió kukoricabehozatala, bár korábban rekordimportra számítottak az elemzők.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?