2021. október 19. kedd Nándor

Energia

Brutálisan megdrágultak az inputanyagok az elmúlt hónapokban, a műtrágyák ára 3-4-szerese most a tavalyinak, de jóval többe kerülnek a növényvédő szerek, a vetőmagok és az üzemanyag is – tudta meg az Agrárszektor Petőházi Tamástól...
A tömeges állatlevágások elkerülése érdekében törvénymódosításokat kér az agrárminisztertől a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az elmúlt évben tapasztalt költségnövekedés ellehetetleníti az állattenyésztéssel foglalkozó...
Augusztus 24-én, Budapesten tartották az Első Smaragdfa Fenntarthatósági Napot, melynek fővédnöke Kovács Pál, miniszterelnökségi államtitkár volt. Kiemelkedő szakaszához érkezett ugyanis az a 10 éves, összetett fejlesztő munka, melynek...
Több zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban - állapították meg...
Tovább drágulhatnak az élelmiszerek az emelkedő energiaárak miatt. A gáz négyszeresébe kerül Európában, mint egy éve, az áramért pedig a másfélszeresét kérik, derült ki az Energetikai Hivatal friss elemzéséből.
Befejeződött az aratás Békés megyében, az őszi árpa- és az őszi búzatermés felülmúlta a várakozásokat, az őszi káposztarepce felvásárlási ára pedig rekordot ért el. Őszi búzából csaknem 84 ezer hektárról közel 530 ezer tonna...
Egy régóta ismert és szerte a világban alkalmazott biotechnológiai eljárást bővítettek ki, és tettek gazdaságosabbá és környezettudatosabbá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Biotechnológiai Tanszék és az SZBK Növénybiológiai Intézet...
A hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített a Pest megyei Újhartyánban a Cerbona Élelmiszergyártó Kft., amely mostanra 9680 napelemével bőségesen megtermelte a 100 kilométerre lévő székesfehérvári üzemének...
A növények ékes díszei lehetnek otthonunknak, erkélyünknek, teraszunknak, na meg persze az udvarunknak is. A megfelelő gondozás és szükséges feltételek biztosítása elengedhetetlenek ahhoz, hogy szépek és egészségesek maradjanak. Abba...
Termőföldön is végezhető napenergia-termelés, ha az ehhez szükséges berendezések alatt továbbra is használható mezőgazdasági célra a terület, vagyis ez nem minősül a termőföld "más célú felhasználásának" - a többi között erről...
A madárének az egyik legváltozatosabb kommunikációs rendszer az állatvilágban, melynek fő funkcióit – a tojók csalogatását, illetve más hímek elriasztását – a tudomány ugyan ismeri, de az ének számos részletét a pontos...
Egyszerű, mégis ötletes módszert találtak ki a brit sörfőzők arra, hogy megakadályozzák a készleteik elvesztését. Egy manchesteri főzde közel 3,5 millió liter sör pazarlása ellen tett komoly lépéseket.
Az utóbbi időben egyre inkább divattá vált az egészséges életmód. Kis túlzással elmondható, hogy bármerre is járjon az ember, az egészséges táplálkozást és életmódot megcélzó termékekre találhat. Ami a magyar emberek egészségi...
Egyre több olyan gyomirtási módszer jelenik meg, amelyik nem a vegyszerekre támaszkodik. Nem véletlen, hogy ezek a kezdeményezések Amerikából indulnak el, ahol már a termelést veszélyezteti a gyomok többszörös szerrezisztenciája. Most...
Néhány évtizeden ma még zöld területek sivatagosodhatnak el, tavak és folyók száradhatnak ki. De mit jelent az éghajlatváltozás mikroszinten, egy vállalkozás esetében? Mit kell tennie és mire kell felkészülnie a gazdasági szereplőknek?...
Sok kertésznek okoz fejfájást a folyamatosan zöld gyep fenntartása, főleg az egyre gyakoribb, hetekig tartó száraz, aszályos időjárás miatt. A hagyományos fűnek hatalmas a víz-és fenntartási igénye, komoly energiát igényel a kerttulajdonosoktól...
A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét felmérő globális kutatás eredménye szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész és késztermékek tartalmazzák a legkevesebb cukrot...
Ha fűnyíróvásárlásra adjuk a fejünket, akkor érdemes tudnunk, hogy manapság rengeteg opció közül választhatunk. Vásárlás előtt célszerű átgondolni, hogy milyen igényeink és elvárásaink vannak a géppel kapcsolatban. Ahhoz, hogy...
Komplett lakótelepet építettek Kínában egy megaberuházással, hogy ott sertéseket hizlaljanak. Az emeletes épületekből álló blokkban a tervek szerint évente akár 800 ezer disznó is születhet majd. A hatalmas telep létrehozásának célja...
Csökkenthető a súlygyarapodás és az elhízás kockázata a dió- és a mogyorófélék rendszeres fogyasztásával. Egy tanulmányban több mint 370 ezer ember táplálkozási szokásait vizsgálták kutatók, és tapasztalataik szerint azok a résztvevők...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu