2021. június 22. kedd Paulina

Napelem

A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel - mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep...
A világ legnagyobb, a nap mozgását intelligensen követő naperőműjével élesztették újjá az élővilágot és az ezeréves múltra visszatekintő goji bogyó-termesztést Kína Ninghszia tartományában. A 20 négyzetkilométeren elterülő...
Egy mérnökhallgató teljesen megváltoztathatja mindazt, amit eddig a napelemekről tudtunk, vagy tudni véltünk. Az általa megalkotott AuREUS napelemei az UV sugárzást alakítják át energiává, fenntartható módon készülnek, és közben még...
Mintegy 282 millió forintos támogatást kapott a koronavírus járvány miatt létrehozott, kormányzati versenyképesség-növelő programban a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. A vállalat a forrás révén és saját ráfordítással összesen 582...
A klímaváltozás következtében növekszik a hőmérséklet és a perzselő napsütéses órák száma a nyári időszakban. Ez a bogyós ültetvényekben és a szántóföldi kultúrákban is jelentős károkkal, terméskieséssel és minőségromlással...
David Baker, akinek Somerset megyében, Minehead közelében található a Styles Farm nevet viselő vállalkozása, úgy döntött, hogy a fagylaltiparnak kevésbé kellene függnie a dízelgenerátoroktól. Ezért, hogy ezeket megújuló energiaforrással...
Nyakunkon a klímakatasztrófa, sürget az idő. Magyarország kormányának is meg kell tennie a szükséges intézkedéseket - érvel a törvényjavaslat benyújtója. A célok megvalósítása nagyon költséges, de az időjárás okozta károk is...
Az áramtermelés német viszonyok között 10-szer olyan jövedelmező tud lenni, mint az élelmiszer-előállítás, ugyanakkor Baden-Württembergben a föld is nagyon drága kincs. Éppen ezért olyan kísérletbe fogtak, hogy egyikről se kelljen...
Már társadalmi egyeztetésen van a "GINOP-4.1.3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" kiírás. Fontos: a cége csak akkor pályázhat, ha az árbevétel kevesebb mint fele származik a mezőgazdaságból....
Nagy a verseny a vadriasztók piacán is, a megoldások tárháza szinte végtelen. Mechanikai, fizikai és biológiai eszközök sorakoznak változó árfekvésben és hatékonysággal. Nehéz közülük választani. A legdrágább megoldást, a kerítést...
Megkönnyíti a földhasználati szabályokat a kormány annak érdekében, hogy ösztönözze a mezőgazdasági érdekeltségeket napelemparkok létrehozásában. A kormány szerint hosszabb távon a magyar áramszükséglet felét naperőműveknek kell...
A Budapesti Nagybani Piac Zrt. 204 panelesre fejlesztette két éve működő napelem kiserőművét, így annak teljesítménye megháromszorozódott. Az erőmű jelenleg akár évi 60 000 kW villamosenergia termelésére is képes lehet, amely a piac...
Kína napelemexportja az év végéig várhatóan 40 százalékkal zuhan éves viszonylatban, ami körülbelül 13 milliárd dollárnak felel meg.
Szakértők szerint eddig sosem látott mértékű gazdasági konfliktus van kibontakozóban Európa és Kína között, melynek színteréül az utóbbi évek egyik leggyümölcsözőbb iparága, a napelem gyártás szolgál.
A világszerte újonnan telepített napelemek kétharmada Európában került kiépítésre a tavalyi évben, legalábbis fotóvoltaikus kapacitás szempontjából. A kontinensen megtermelt napenergia akár Ausztria teljes elektromos áram igényét is...
Meglepő megoldásra lelt egy csapókerti fiatalember, amikor is a nyári esőzések miatt bekövetkező gombafertőzések ellen keresett ellenszert zöldségei számára, és rábukkant a nálunk kevéssé ismert akvapóniára.
A Magyar Szolár Szövetség levélben fordult Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkárhoz a napkollektor pályázat beadási határidejének jövő májusig való meghosszabbítása érdekében.
A Siemens cég október elejétől két külön divízióba szervezi a szél- és napenergia üzletágát, hogy megerősítse megújuló energetikai tevékenységét, valamint kiaknázza e két, technológiailag és fejlettségileg is eltérő ágazat...
Afganisztán saját múltjában, hagyományaiban gyökerezik a megoldás a jövőre nézve, írja Patricia McArdle az afganisztáni élelmiszerekről és helyi energiaforrásokról szóló esszéjében.
Napelemek gyártását kezdi meg az év második felében a székesfehérvári Jüllich Glas Holding; az új üzletág létrehozását több mint egyéves kutató-fejlesztő munka előzte meg, megvalósításra pedig csaknem 3 milliárd forintot költött...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu