Itt van a friss lista: ők most a leggazdagabb agrárvállalkozók Magyarországon

Itt van a friss lista: ők most a leggazdagabb agrárvállalkozók Magyarországon

agrarszektor.hu
Már nem Mészáros Lőrinc vezeti a leggazdagabb magyarok listáját, a korábbi éllovast Csányi Sándor előzte meg, akinek a becsült vagyon meghaladja az 500 milliárd forintot. Mészáros Lőrinc négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, most azonban fordult a kocka, és mindössze a harmadik helyen szerepel. Az OTP elnök-vezérigazgatója többek között a Bonafarm-csoportnak köszönheti a növekedést, valamint az első helyet, a cégcsoport ugyanis a számítások szerint egy év alatt 20 százalékkal növelte az értékét.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Letaszította a trónról Mészáros Lőrinc, felcsúti milliárdost Csányi Sándor, a Forbes számításai szerint az OTP elnök-vezérigazgatójának vagyona már meghaladja az 500 milliárd forintot, így jelenleg ő vezeti a leggazdagabb magyarok listáját. A jelenleg becsült vagyona 541,6 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy több mint 70 milliárddal növelte a vagyonát az elmúlt egy évben. A növekedés motorja a Bonafarm-csoport volt, ami a számítások szerint 20 százalékkal növelte az értékét egy év alatt. Mészáros Lőrinc idén nemcsak helyet cserélt Csányi Sándorral, de egészen a képzeletbeli dobogó harmadik helyére csúszott vissza. A második helyen ugyanis Felcsuti Zsolt, az MPF Holding tulajdonosa szerepel 468,8 milliárd forintos becsült vagyonnal.

EZ IS ÉRDEKELHET

A leggazdagabb magyarok listáján több agrárvállalkozó is szerepel. Idén a 25. helyen szerepel Bárány László és családja 68,5 milliárd forintos becsült vagyonnal. Úgy tűnik tehát, hogy a családi cégbirodalomban, a Master Good-ban mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései. 26. helyen találjuk Harsányi Zsoltot, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét 67,5 milliárd forintos vagyonnal. A 28. helyen Szatmári Zoltán és családja szerepel, akinek malomipari és tejipari érdekeltségei is vannak, becsült vagyona 60,8 milliárd forint. Szabó Miklós és családja 59,3 milliárd forinttal a 29. helyen állnak idén. A debreceni székhelyű baromfifeldolgozó, a Tranzit csoport életét nemcsak az elszálló energiaárak, de a madárinfluenza is megnehezítik. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Kenyeres Imre és Zoltán a 45. helyre kerültek 41,9 milliárd forintos vagyonukkal. A testvérek snackbiznisze a Mogyi Kft., most épül a hatodik üzemük. Bige László, a Nitrogénművek tulajodonosának neve is szerepel az 50-es listán, ugyanakkor sem becsült vagyon, sem helyezés nem szerepel mellette. Ennek az az oka, hogy a műtrágypiacon uralkodó bizonytalanságok miatt lehetetlen értékelést végezni, ráadásul a cécsoport nem éli a legjobb időszakát 2022-ben, hiszen sok kényszerpihenővel voltak kénytelenek üzemelni idén. 

Címlapkép forrása: MTI/Rosta Tibor

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03