Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A brüsszeli ülésen elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kollégáinak kifejtette, a rendelet célja, hogy "megteremtse a magas szintű fogyasztóvédelem biztosításának alapját". A készülő jogszabály "figyelembe veszi az élelmiszerekkel kapcsolatos információkra vonatkozó, eltérő fogyasztói igényeket, miközben biztosítja az egységes piac zavartalan működését" - fogalmazott a magyar miniszter. A javaslatot még az Európai Parlamenttel is meg kell vitatni - írja az MTI.
A miniszteri tervezet elsősorban kötelező elemekkel igyekszik biztosítani azt, hogy minden élelmiszer címkéjéről leolvashatók legyenek az alapvető információk, mint az energiatartalom, az összetétel, illetve a származási hely. A javaslat mindazonáltal valamennyi említett elemmel kapcsolatban tartalmaz kivételeket is.