Még szeptember 15-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyezség Moszkva által történt felfüggesztése "átmeneti, illetve rendkívüli intézkedés", és a hajóforgalom leállítása szintén egy "átmeneti intézkedés", amely egyelőre csak szerdára érvényes. A gabonaszállító hajók biztonságos áthaladásának lehetővé tételére létrehozott, Isztambulban működő közös koordinációs központ közlése szerint november elsején 36 hajón tartottak vizsgálatot. Oroszország szombaton jelentette be, hogy - az aznap délelőtt a Szevasztopoli-öbölben a hajóit ért támadás miatt - nem vesz részt a "gabonakezdeményezés" végrehajtásában. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fekete-tengeri flotta hajói, amelyek közreműködtek a gabonafolyosó biztonságának szavatolásában, a támadás célpontjaivá váltak a Szevasztopoli-öbölben.
A tárca hétfő este már azt közölte, hogy amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet, Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap arról tett bejelentést, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta hajóit szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállító folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el. Az idén július 22-én Isztambulban Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón 9,8 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban a fekete-tengeri ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek az élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le.












