Egyre több magyar gazda lépi ezt meg: tudhatnak valamit?

Egyre több magyar gazda lépi ezt meg: tudhatnak valamit?

agrarszektor.hu
A hatékonyság további javításával európa élvonalába kerülhet a hazai agrárium. A folyamatos fejlesztések eredményeként a mezőgazdaság egy hektárra vetítve 2021-ben folyó áron 169 százalékkal több új értéket termelt meg, mint 2010-ben - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Makón, a Galamb József Mezőgazdasági Technikumban.

Közeleg a tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye: Agrárium 2024 konferencia, március 19., Kecskemét

Előad többek között Nagy István, Kulik Zoltán, Andréka Tamás, Győrffy Balázs, Éder Tamás, Hadászi László, Ruck János, és még sokan mások.

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Farkas Sándor a magyarországi, romániai és szerbiai közép- és felsőoktatási intézmények együttműködésével zajló képzési projektet bemutató konferencián elmondta, hogy ez az eredmény a második legjobbnak számít az Európai Unióban, csak Írország előzi meg Magyarországot. Már ma is vannak Magyarországon olyan gazdaságok, amelyek technológiai színvonalukat tekintve felveszik a versenyt a nyugat-európai élmezőnnyel - közölte a politikus. Farkas Sándor úgy fogalmazott:

Kizárólag a digitális megoldások segítségével lehetséges növelni a termelés hatékonyságát és közben figyelemmel lenni a környezeti terhelés csökkentésére, valamint az erőforrások észszerű felhasználására. Ezért született meg már 2019-ben a digitális agrárstratégia, amely négy alappillére: a digitális kompetenciák fejlesztése, a digitális "agrár-rezsicsökkentés", az innovációs környezet fejlesztése, illetve a gazdálkodók digitális átállásának támogatása - közölte a politikus.

A Vidékfejlesztési program digitális átállását és a precíziós fejlesztéseket támogató pályázatain 2634 pozitívan elbírált kérelemre 192,33 milliárd forint támogatást ítéltek meg. Az eddig kifizetett 119 milliárd forintból pedig 6 ezer modern traktort, 5200 precíziós munkavégzésre alkalmas munkagépet és csaknem 1300 kombájnt tudtak a gazdálkodók megvenni - ismertette az eredményeket az államtitkár.

A kertészeti ágazatról szólva Farkas Sándor kifejtette, a már lezárult és a még folyamatban lévő pályázati támogatásokkal mintegy 1,5 millió négyzetméternyi új üvegházi és 900 ezer négyzetméternyi új fóliaborítású termesztő felülettel lesz gazdagabb az ország és 5 ezer hektáron új gyümölcstermő ültetvény létesülhet. Mint mondta, a kertészet köztudottan nagy munkaerő-igényű ágazat, a felmerülő munkaerőhiányra pedig a gépesítés, a robotika, az automatizálás terjedése és a precíziós gazdálkodás jelentheti a megoldást. A Vidékfejlesztési programban 20 ezer eszközzel - betakarító- és erőgéppel, valamint traktorral - bővülhet a géppark országszerte.

Az államtitkár hangsúlyozta a szakmai utánpótlás megteremtésének fontosságát. Szavai szerint a feladat nem egyszerű, hiszen a technológia gyors ütemű változása soha nem tapasztalt kihívásokat támaszt a szakképzési intézmények elé. Éppen ezért a magyar kormány olyan - együttműködésen és tudásmegosztáson alapuló - szakképzési rendszert dolgozott ki, amely a biztos szakmai alaptudásra és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákra épül. Ilyen az a magyarországi, romániai és szerbiai közép- és felsőoktatási intézmények együttműködésével zajló Erasmus+ projekt is, amely célja a munkaerőpiac szereplőinek bevonásával olyan a növényházak automatizálásáról és távvezérléséről szóló magas színvonalú, hiánypótló tananyagok létrehozása, amelyekkel a diákok is a legújabb technológiák alkalmazásához szükséges tudás birtokába juthatnak - közölte a politikus.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Heti fókusz: STOP STRESSZ! (x)

A tél végi szokatlanul meleg időjárás után fel kell készülnünk a kora tavaszi fagykárok megjelenésére szántóföldi kultúráinkban is.

Támogatott tartalom

Nagy termőképességű LG kukoricák (x)

Tavaly rég nem látott mélységbe zuhant a kukorica vetésterülete Magyarországon. A VSZT felmérése szerint a vetésterület 746 ezer ha körül alakult a 2023-as évben.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?