Itt áll feketén-fehéren: ezek drágultak meg a leginkább a magyar mezőgazdaságban

Itt áll feketén-fehéren: ezek drágultak meg a leginkább a magyar mezőgazdaságban

MTI
Borzalmasan elszálltak a mezőgazdasági árak Magyarországon. Az növényi és kertészeti termékek árai már 2020. első félévében is jelentősen megemelkedtek, 2021-re viszont közel 23 százalékkal lettek drágábbak az előző évhez képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI adatközléséből. Az élő állatok és állati termékek árában a 2020-as megugrást követően visszaesés történt 2021. első félévére. Összességében azonban elmondható, hogy a 2020-as év első félében tapasztalható drágulás 2021. azonos időszakában is folytatódott.

Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!

Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!

Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! 

2020 első félévében, a koronavírus-járvány európai és magyarországi megjelenése és berobbanása idején mintegy 4,8%-kal nőttek a növényi és kertészeti termékek árai hazánkban, az élő állatok és állati termékek pedig 8,9%-kal lettek drágábbak az előző év azonos időszakához képest. A mezőgazdasági ráfordítások 0,5%-kal drágultak meg, az agrárolló 5,7%-os volt, összességében pedig 6,2%-kal emelkedtek az árak - tudtuk meg a KSH, az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI legfrissebb adataiból.

A 2021-es évben nagy általánosságban folytatódott a mezőgazdasági árak emelkedése. Az idei első félév során növényi és a kertészeti termékek a 2020-as szinthez képest további 22,8%-kal lettek drágábbak, míg az élő állatok és az állati termékek árai 1,8%-kal csökkentek. Ezzel szemben a mezőgazdasági ráfordítások 9,7%-kal nőttek meg. Ebben már benne van a takarmányárak 2020 második felében bekövetkezett, és azóta is érezhető növekedése, de része lehet a munkaerő, a csomagolóanyag, az üzemanyag és az energia árának drágulása is. Az agrárolló is csökkent, 2021 elején már 4%-os volt a 2020-as év azonos időszakához képest. Összességében a mezőgazdasági árak 14,1%-kal magasabbak, mint egy éve.

A mezőgazdasági árak alakulása Magyarországon (2020. I. félév / 2021. I. félév) (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívuma/MTI)

A mezőgazdasági árak elszállása nem újdonság, elég, ha csak az élelmiszerárak folyamatos emelkedésére gondolunk, de akár a termőföldek és munkagépek jelentős drágulását is ide lehet sorolni. Az Agrárszektor több cikkében is foglalkozott már az áremelkedésekkel, legutoljára a mezőgazdasági termékek árainak változását vettük górcső alá.

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

ARASZ Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (x)

Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.

EZT OLVASTAD MÁR?