A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) már hónapokkal ezelőtt előre jelezte a mostani tömeges árvaszúnyog-megjelenést. Vasas Gábor professzor, az intézet igazgatója, az MTA doktora szerint ez még csak a kezdet, és a rajzás várhatóan hetekig folytatódik - írta meg a Hírbalaton.hu. A szakember a HírBalatonnak nyilatkozva kifejtette, hogy az elmúlt években növekedett a Balaton vizének tápanyagtartalma, ami kedvező feltételeket teremtett az algák elszaporodásához, ez pedig az árvaszúnyogok számára is ideális környezetet biztosít.
Ez olyan a balatoni nagytestű árvaszúnyognak (Chironomus balatonicus), mint egy gazdagon terített asztal
– fogalmazott a professzor. Hozzátette, a bőséges táplálék fokozza a rovarok szaporodási kedvét, így idén akár további rajzásokra is számítani lehet az üdülőövezetben. A jelenlegi helyzetet már tavaly nyár végén előre lehetett jelezni a rajzás intenzitásából és az enyhe télben jól áttelelő magas lárvaszámból. A folyamatot tovább erősítették a tavasszal megjelenő pikoalgák és a mostani lokális algavirágzás.
Vasas Gábor korábban már hangsúlyozta, hogy egyértelmű összefüggés van a vízben lévő algaszám és az árvaszúnyog-rajzások között. Kiemelte, hogy ezek a rovarok nem jelentenek veszélyt az emberre, nem csípnek, csupán kellemetlenséget okoznak azzal, hogy ellepik a partmenti növényzetet, esténként a fényforrások környékét, és folyamatosan el kell takarítani tetemeiket.
A szakember javaslatokat tett a helyzet kezelésére: kerüljük a partmenti fák, bokrok, nádasok bolygatását, ahol az árvaszúnyogok pihennek, és esténként tartózkodjunk távolabb a fényforrásoktól. Az árvaszúnyogok ökológiai szerepe jelentős: táplálékot biztosítanak halaknak, madaraknak, hüllőknek és kétéltűeknek, valamint több tonnányi szerves anyagot távolítanak el a tóból azzal, hogy algákat fogyasztanak fejlődésük során, majd többségük kirepül a szárazföldre.
A rajzások megelőzésére a leghatékonyabb módszer a foszfor-tartalmú anyagok vízbe jutásának megakadályozása és a már vízben lévő foszfor mennyiségének csökkentése – hangsúlyozta a kutató. Dr. Vasas Gábor emlékeztetett arra, hogy hasonló mértékű árvaszúnyog-rajzások legutóbb 30-40 évvel ezelőtt fordultak elő, amikor a hiányos szennyvízcsatornázás és a mezőgazdasági szerek szennyezték a vizet. Ezek a problémák megoldása után hosszú éveken át javult a Balaton vízminősége.