2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Hírek - Állat

Többmilliárdos kampány a hazai tojásért

Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke elmondta, hogy a dioxin-botrány miatt, az Agrármarketing Centrum (AMC) segítségével szeretnék ösztönözni a hazai termelésű tojás fogyasztását – írja az MTI.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Az elnök elmondta, hogy a terméktanács levelében arra kéri Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Minisztert, hogy közel negyven-ötven millió forintot biztosítson a magyar tojástermelőknek az AMC forrásaiból, így a pénzből tudják népszerűsíteni a hazai előállítású tojást.

A támogatás mellett a termelők az igényelt támogatási összeget megdupláznák, tehát 80-100 millió forintra emelnék, mellyel a valóban hatékonnyá lehetne tenni a hazai előállítású tojás fogyasztását ösztönző kampányt – mondta Bárány László.

Erre a népszerűsítő kampányra azért van szükség, mert dioxin-botrány hatására a termelői adatok alapján a hazai tojás fogyasztása 15-20%-kal esett vissza egyik napról a másikra.

A termelői árak így 14-15 forintról csökkentek két-három forinttal darabonként, ami az előállítóknak komoly veszteség lehet. A BTT elnöke hangsúlyozta, hogy ez a csökkenés mindössze 3-5 nap alatt ment végbe, ellenben az a csökkenés előtti szint újra-eléréséhez már 2-4 hónap is kellhet. Emiatt is tartja az elnök nagyon fontosnak a promóciós kampány mielőbbi elindítását.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu