Gondok a lengyel gyümölcsléfronton: keményen visszaesett a gyártás
Lengyelországban a 2025-ös évben gyártott gyümölcs- és zöldséglevek volumene 8.839.000 hektoliter volt, ami 8,3%-os volumencsökkenést jelent.
Lengyelországban a 2025-ös évben gyártott gyümölcs- és zöldséglevek volumene 8.839.000 hektoliter volt, ami 8,3%-os volumencsökkenést jelent.
Hiába csökkentek a nemzetközi búzaárak, az afrikai kenyérárak továbbra is magasak maradtak.
A legfrissebb árstatisztikai adatok alapján tett bejelentést a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2026. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Hubai Imre szerint az európai élelmiszer-biztonság és a gazdák piacai egyaránt veszélybe kerülnek.
Öt éven belül kiszorulhatnak a magyar termékek a hazai boltok polcairól, ha nem érjük el a környező országok hatékonysági szintjét.
A FAO élelmiszerár-index januárban átlagosan 123,9 pontot ért el, ami 0,4 százalékkal alacsonyabb az előző hónaphoz képest.
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg.
Január végén négy rendelet jelent meg az élelmiszerekben felhasználható anyagok engedélyezésével kapcsolatban.
A NAK egy új, kifejezetten a magyar gazdák és élelmiszeripari szereplők külpiacra lépését segítő szolgáltatást indított.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság új határértéket javasolt a csecsemőtápszerekben található cereulidra.
Több, mint 240 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2025-ben a RASFF alapján.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek arányának csökkentése az étrendben javíthatja az étvágy- és anyagcsereszabályozáshoz kapcsolódó mutatókat.
Az európai vajárak jelentősen csökkentek, miközben a tejpor piacán enyhe élénkülés tapasztalható a globális túlkínálat ellenére.
A farsangi időszakban várhatóan a fánk marad a sláger, amelyből ilyenkor átlagosan 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében.
A modern társadalmak egyre növekvő vegyianyag-használata súlyos egészségügyi és környezeti károkat okoz, amelyek éves költsége a globális GDP 2-3%-át is elérheti.
Pozitív értékelést adott az EFSA egy pektinben gazdag kávéeredetű élelmiszer-összetevőről.
A rendelkezésre álló információk és laborvizsgálati eredmények alapján 2024-ben a Nébih nem javasolta a folyóból kifogott egyedek elfogyasztását.
Az Agrármarketing Centrum ismét önálló közösségi standdal vesz részt a Gulfood Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállításon Dubajban.
A kereskedelmi megállapodás körüli viták egyik központi kérdése, hogy valóban aggályos termékek kerülhetnek-e az európai piacra.

Az időjárási szélsőségek és az egyre összetettebb támogatási feltételek miatt nagyobb rugalmasságra lenne szükség a szabályozásban.
Az Alapvetés podcast eheti műsorában a magyar állattenyésztést érintő kihívásokról beszélgetünk.
Feldman Zsolt: önsorsrontó irány az aktuális kereslet és a kínálat összekötésére alapozó terményfelvásárlási gyakorlat.
Július 1-től csökkenhet a zöldség-gyümölcs áfa, de a termelők a januárral is kiegyeznének, csak biztos legyen - mondta el a DélKerTÉSZ elnök-ügyvezetője.
Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter az Agrárszektornak elmondta: hibázott és napokon belül jogszabállyal tiltják ki az ukrán árut Magyarországról.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.