A vásárlók ma már nem csupán friss zöldséget és gyümölcsöt keresnek, hanem mindinkább a magasabb feldolgozottsági fokú, egyedi ízvilágú élelmiszereket preferálják. A termelői piacokon látható standokon rendszeresen megjelennek a különleges érlelésű sajtok, a hagyományos füstölésű hústermékek, a kézműves mézek és a kovászos pékáruk. Mivel ezeket kis üzemméretben, egyedi receptek alapján állítják elő, olyan minőséget képviselnek, amelyet az ipari tömegtermelés képtelen reprodukálni. Emellett a piacokon gyakran felbukkannak a nagyáruházak polcairól hiányzó régi magyar tájfajták is. A fonyódi termelői piacon tett látogatásunk során például a boltokban ritkán látható kajszi- vagy paradicsomfajtákkal is találkoztunk. Ezek nemcsak színesítik a választékot, hanem hozzájárulnak a genetikai változatosság megőrzéséhez is.
Egyre több a feszültség a Balatonnál: ezek lehetnek a termelői piacok rejtett buktatói
A fogyasztók - legalábbis egy részük - hajlandók megfizetni ezeknek a prémium termékeknek a magasabb árát, amit az igazolható eredet mellett az előállítás gazdasági realitásai is indokolnak. A kistermelők ugyanis nem képesek kihasználni a nagyüzemi méretgazdaságosság előnyeit, így a jelentős élőmunka-igény, a kézi feldolgozás, a szigorú állatjóléti előírások betartása, valamint az emelkedő alapanyagárak mind beépülnek a fogyasztói árba.
A fonyódi termelői piac túlzás nélkül az egyik legjobb lelőhelye a minőségi termékeknek és háztáji ízeknek. Rögtön a piacra belépve, a fedett részen találhatók a húskészítmények és tejtermékek. A hagyományosan füstölt kolbászok, stifolderek, szalonnák ára meglehetősen borsos: már a legolcsóbb hústermékek kilója is 5 ezer forint körül indul, a prémium házi kolbászok és szalámik ára pedig 7-11 ezer forint körül mozog kilónként.
Igaz, ezért a pénzért rendkívüli szárazanyag-tartalmú, gazdagon és elegánsan fűszerezett, igazán finom termékeket kap az ember.
Ezzel párhuzamosan a közvetítők nélküli, közvetlen értékesítés – az úgynevezett rövid ellátási lánc – révén a gazdák a bevétel lényegesen nagyobb részét tarthatják meg, hiszen elkerülik a kereskedelmi árréseket és a közvetítői díjakat. Ez az üzleti modell életben tartja a kisebb családi gazdaságokat, ösztönzi a helyi feldolgozóipart, és olyan mikrovállalkozásoknak biztosít megélhetést, amelyek a konvencionális kereskedelmi csatornákon keresztül nehezen tudnának érvényesülni.
A jelenség leglátványosabb példáit valóban a Balaton-parti piacok nyújtják, mint például a káptalantóti, a tihanyi, a keszthelyi vagy a fonyódi. Ez utóbbi a déli part egyik legjelentősebb értékesítési központja, ahol a nyári főszezonban ugrásszerűen megnő a forgalom. A külföldi – különösen a német és osztrák – turisták számára a piaclátogatás már nem csupán bevásárlást jelent, hanem a turisztikai élmény szerves részét képező gasztronómiai programot, élénk keresletük pedig kifejezetten kedvez a prémium kategóriás kézműves termékek értékesítésének. A felfokozott turisztikai jelenlét és a szezonalitás szűk időkerete természetesen az országos átlagnál magasabb árakat eredményez, ám ez a felár biztosítja a helyi termelők nyereséges működését.
Kérdés persze, hogy a helyi, illetve környékbeli lakosok mennyire tudják megfizetni a külföldi turistáknak még mindig vonzó árakat. A fonyódi piacon mindig találunk helyi vevőket, de látványos, hogy a turisták mennyivel bátrabban vásárolnak.
A tudatos fogyasztói bázis bővülésével a termelői piacok szerepe várhatóan tovább erősödik a hazai agrárgazdaságban. Ahhoz azonban, hogy a kistermelők a nagy kiskereskedelmi láncokkal szemben is versenyképesek maradjanak, elengedhetetlen a prémium minőség hosszú távú fenntartása. Ezt a célt a helyi márkák tudatos építésével, az eredetvédelem erősítésével, valamint a rövid ellátási láncok további fejlesztésével érhetik el.
