Súlyos döntést hozott az amerikai bíróság: ezt a Bayer nem fogja zsebre tenni
Első fokon pert vesztett a Bayer egy magánszeméllyel szemben, aki azt állította, hogy a Rounduptól lett rákos.
Első fokon pert vesztett a Bayer egy magánszeméllyel szemben, aki azt állította, hogy a Rounduptól lett rákos.
Az Egészségügyi Világszervezet rákkutató ügynöksége 2015-ben jelentette be, hogy a glifozát potenciálisan rákkeltő az emberre nézve.
Mi történne a világ mezőgazdaságával, ha a híres-hírhedt gyomirtó már nem lenne elérhető?
Új automata csomagoló gépsort adtak át a Bayer Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemében.
Azért nem jelentették a cégek az EU-nak, hogy egyes növényvédő szerek mérgezőek lehetnek, mert elmondásuk szerint ez nem volt kötelező.
A Bayer kisnövésű kukoricája jobban ellenáll a viharos szélnek, és optimális a tápanyag-felhasználása is.
Meghosszabbították egy géntechnológiával módosított olajrepce forgalomba hozatali engedélyét.
A nemesítés, a digitalizáció és a fejlődés jelentheti a megoldást az agrárium legnagyobb kihívásaira.
A magyar fiatalok több mint háromnegyede szerint egészen biztos, hogy ki fogunk fogyni az ivóvízből.
Együttműködési megállapodást kötött a Bayer és az Arable.
Technikai problémák adódtak.
Már nem elég csak beszélni a problémáról.
Együttműködési megállapodást kötött a két vállalat.
Folytatódnak a hibridbúzákban végzett, izgalmas fejlesztések.
Áll a bál a Monstanto háza táján.
Az Agrárszektor a Bayer Hungária Kft. két vezető szakemberével beszélgetett.
Európának változtatnia kell a génszerkesztéssel kapcsolatos szabályozásán.
Vertikális gazdálkodási vállalatot indított a Bayer AG és a Temasek.
Magyarország idei összkiadásainak egyhetede kerülhet kifizetésre.
Automatizált üvegházat épített a Bayer.

A húsvéti időszakot követően a tojás iránti kereslet a megszokottnál is nagyobb mértékben esett vissza, amely a teljes ágazat számára érzékelhető.
Ezekre a kulcslépésekre van szükség, hogy az új termény kártevőmentes környezetbe kerüljön.
A magyar baromfiipar meghatározó szereplői közül több vállalat is kimagasló eredményekkel zárta a 2025-ös üzleti évet.
A támogatás vissza nem térítendő formában igényelhető azok számára, akik a járvány miatt bevezetett korlátozások következtében szenvedtek el gazdasági hátrányt.
Közel 10-10 milliárddal csökkent a két nagy vágóhíd tavalyi árbevétele, mínuszt termeltek Mohácson és Kiskunfélegyházán is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.