Mentőöv a nehéz helyzetbe került magyar termelőknek: ezt nem árt tudni
Óriási gondot okoznak az állatbetegségek itthon, segíteni kell a termelőknek ott, ahol csak lehet.
Óriási gondot okoznak az állatbetegségek itthon, segíteni kell a termelőknek ott, ahol csak lehet.
Május végétől újraindulnak az MFB forgóeszköz-programjai, a konstrukciók kamattámogatás mellett érhetők el jövő év végéig.
Közel 220 milliárd forintos finanszírozási programcsomagot indít az MFB az állattartó vállalkozásoknak.
Újabb intézkedéssel segíti a kormány az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások beruházásait.
Az elmúlt időszakban felértékelődött a finanszírozási eszközök szerepe, és ez a közeljövőben sem lesz máshogy.
Inkább a meglévő hitelkonstrukciók fenntartására és üzemeltetésére helyezné a hangsúlyt Demeter Zoltán, a K&H Csoport agrárüzletág vezetője.
A 2024-es év az ideinél nyugodtabb és kiszámíthatóbb lehet, ha teljesül két fontos várakozás.
Elérhető a kamattámogatott forgóeszköz hitel a hazai gabonafeldolgozó vállalkozásoknak.
A szervezet szerint félő, hogy a mostani szabályok szerint nem jó helyre kerül a pénz.
Az Európai Beruházási Alap és a K&H megállapodást kötött a hazai cégek beruházásainak ösztönzésére.
Összesen 313 milliárd forintra emelték a KKV Forgóeszköz Hitelprogram keretösszegét.
Hollósi Dávid szerint a fogyasztáscsökkenés elkerülhetetlen, ami az általános árszinteket csökkenti, de már nem lesznek 2020 előtti árak.
Idén márciusban újraindulhatnak a Magyar Fejlesztési Bank speciális hitelprogramjai.
Százmilliárd forintos Gyármentő likviditási garanciaprogramot indít az Magyar Fejlesztési Bank.
Szentkirályi Alexandra: kedvezőbb feltételekkel lesznek elérhetők a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei.
Megjelent a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályozása, mutatjuk a részleteket.
2023-ban is folytatódik a Széchenyi Kártya Program, rendkívül kedvező feltételekkel.
Fontos, rengeteg magyar vállalkozást érintő bejelentéseket tett Gulyás Gergely és Nagy Márton a szombati kormányinfón.
Itt a rendelet.
A mezőgazdasági beruházások az NHP Hajrá program nyertesei.

Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
A gazdák lassan már meg sem lepődnek, ha történik valami, annyi sokk érte mostanában a magyar agráriumot.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A konyhakert tervezése némi kalkulációt is megkíván, nem csak térben, hanem időben is.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.