Lehullt a lepel a bolti húsárakról: nem úgy van, ahogy sok magyar hiszi
Amíg a tőkehúsnál azonnal, a húskészítményeknél csak kis késéssel követik a fogyasztói árak az alapárakat.
Amíg a tőkehúsnál azonnal, a húskészítményeknél csak kis késéssel követik a fogyasztói árak az alapárakat.
Míg egyes tenyésztők komoly veszteségeket szenvednek el, a húsfeldolgozók sokat profitálnak a kialakult helyzetből.
Az idei szilveszteri szezonra is széles virsli kínálattal várják a vásárlókat a magyar húsüzemek.
Növelné a forgalmát a magyarországi piacon az Erdélyben jelentős szereplőnek számító sepsiszentgyörgyi húsüzem.
Elfogtak a szegedi nyomozók egy férfit, aki kannabiszt termesztett egy húsfeldolgozó üzemben.
A baromfi esetében a termelők, a sertésnél a feldolgozók aggódhatnak az árak alakulása miatt.
Az ezredforduló óta nem látott, rossz eredmények várhatók az ágazat májusi mérlegeinek közlésekor.
Akár 100 ezer forint is lehet egy kiló marhahús, de így is komoly piaca van a prémium fajtának.
A cég minden fontosabb soron növelni tudta számait a kedvezőtlen piaci környezet dacára is.
A brazil gazdatöbb évvel ezelőtt csupán hobbiból kezdett bele az óriásbaromfik tenyésztésébe.
Csaknem 30 százalékkal, 75,4 milliárd forintra növelte nettó árbevételét 2022-ben a Kométa.
A nagy hidrosztatikus nyomás hatásait kutatják a MATE-n.
Aláírták az adásvételi szerződést.
A felszámoló várhatóan elfogadja a pályázatot benyújtó szakmai befektető ajánlatát.
Traktoraikkal a parlament elé vonulhatnak a járandóságukért küzdő sertéstermelők.
Az összes magyar húsos cég együttvéve is kevés az európai piacon. Sok a kapacitás, sok a feketéző.

A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.