Beütött a hideg: az ország egyik felében már dideregnek a magyarok
Miközben az ország jelentős részén a 20 fokot sem éri el a hőmérséklet van, ahol még 25 fok fölöttiek az értékek.
Miközben az ország jelentős részén a 20 fokot sem éri el a hőmérséklet van, ahol még 25 fok fölöttiek az értékek.
Az EP elfogadta azokat az intézkedéseket, amelyek célja, hogy enyhítsék „a közel-keleti válság miatt megemelkedett műtrágyaárak” uniós gazdákra gyakorolt hatását.
Az idei súlyos aszály és a globális élelmiszerárak várható emelkedése jövőre inflációs nyomást gyakorolhat a magyar gazdaságra.
Hat megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre, az érintett területeken 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
A hazai erdőkben egyre gyakrabban okoz kellemetlenséget a hangtalanul támadó, szinte elpusztíthatatlan kullancslégy.
Már szerdán komoly fennakadásokat okozott a fővárosban az este lecsapó vihar, de a java még hátravan.
A klímaváltozás okozta vízválság miatt alapvető szemléletváltásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 1,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A biológiai sokféleség megőrzése mára alapvető gazdasági, víz- és élelmezésbiztonsági kérdéssé vált.
Tíz éven belül egymillió magyar élhet sivatagos környezetben, ha nem lesz változás a vízgazdálkodásban.
Európa városlakóinak 94 százaléka még ma is az egészségére káros levegőt lélegez be.
Különleges genetikai mutációval rendelkező, pigmenthiányos gímszarvast kapott lencsevégre egy magyar természetfotós a Bakonyban.
Ritka és különleges pillanatot sikerült megörökíteni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Ötödik megvalósítási periódusához érkezett a szelídgesztenyések védelmét szolgáló #castanea projekt.
Magyarországon a geotermikus energia hasznosítása, felhasználása jelentős múltra tekint vissza.
A rendkívüli szárazság miatt jelentősen leapadt a szegedi Gumis-tó vízszintje, ami több száz régi gumiabroncsot hozott a felszínre.
Magyarország vízgazdálkodásának egyik legfontosabb alapja a vízgyűjtő-szemlélet, a víz ugyanis nem közigazgatási határok szerint mozog.
A köznyelvben szarvasbőgésnek nevezett időszak Magyarországon rendszerint augusztus végén vagy szeptember elején kezdődik.
A legnagyobb területen vetett hazai szántóföldi növényünk, a búza eddig viszonylag jól helytállt a felmelegedéssel szemben.
Bőséges kínálat jellemezte idén az Európai Uniót, miközben Magyarországon a tavalyinál némileg szerényebb termésre számítanak a szakértők.

A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
A baromfihús továbbra is a magyar agrárexport egyik meghatározó terméke, kivitele 136,6 ezer tonnát, értéke 401,4 millió eurót tett ki.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.