Katasztrófa az olasz földeken: bajban vannak a termelők
Puglia tartományban dolgoznak a fagyvédelmi berendezések, elsősorban a csonthéjasok és a zöldségfélék vannak veszélyben.
Puglia tartományban dolgoznak a fagyvédelmi berendezések, elsősorban a csonthéjasok és a zöldségfélék vannak veszélyben.
Míg a a zöldségtermesztés 2004-ben 2033 ezer tonnát tett ki, addig 2023-ra ez a szám már csak 1438 ezer tonna.
Az utóbbi évek legkisebb termése mellett az export üteme alig lassult az idei szezonban a lengyeleknél.
A globális kávéárak az elmúlt 14 hónapban közel megduplázódtak, az áremelés a fogyasztói árakban is megmutatkozik.
A lenmag az egyik legrégebbi termesztett növény, melyet táplálkozási és gyógyászati célokra is használnak.
Lengyelországban a tavalyinál nagyobb termés, a visszaeső export és a meglóduló import együttes következményeként áresés figyelhető meg.
A paradicsom barna termés-ráncosodást okozó (ToBRFV) károsító az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók (RNQP) közé került.
Akár 10 millió forintot is elkérhetnek egy kilogramm sáfrányért, így nagy biznisz lehet a termelése.
Franciaországban 2 százalékkal kevesebb saláta várható idén az előző idényhez képest.
A sárgarépa és a petrezselyemgyökér is keresett termék Magyarországon a piacokon.
A 2024-es, gyakran extrém időjárási viszonyok bizony sok növénynél hagytak nyomot, de nem csak a hazai gyümölcsösökben.
A Jala avokádók átlagosan 1,2 kg-osak, és a szeletelés után tízszer tovább eltarthatók, mint a hagyományos fajták.
A külkereskedelmi termékforgalom egymilliárd eurós többlettel zárt októberben itthon.
A nagy izgalommal és türelmetlenül várt nagyparcellás kísérleteink is 2-3 héttel korábban kerültek betakarításra, melyek fő tapasztalatait ezúton szeretnénk megosztani
Az idei termés elmaradt az előző évek volumenétől, és az import is drágábban érkezik.
Óriásit emelt az előző prognózisában közölt adatain az Agreste, ennek hátterében a PACA régió vártnál is messze jobb hozamai állnak.
Már most sem olcsó mulatság a dió, de a várakozások szerint a következő időszakban tovább emelkedhet az ára.
Franciaországban az előrejelzések szerint a tavalyinál 12 százalékkal nagyobb körtetermés várható idén.
Az idei aszály Európa számos térségét érintette, de kevésbé volt súlyos, mint a 2022-es.
Az előrejelzések szerint az idei gabonatermelés mennyisége mindössze 255,6 millió tonna lesz, ami 9 százalékkal marad el a történelmi átlagtól.

Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
A gazdák lassan már meg sem lepődnek, ha történik valami, annyi sokk érte mostanában a magyar agráriumot.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A konyhakert tervezése némi kalkulációt is megkíván, nem csak térben, hanem időben is.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.