Váratlan meglepetést kaphatnak az autósok: ennek csúnya vége lehet
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
A tavasz beköszöntével a vadak is egyre aktívabbak, ami komoly veszélyt jelenthet mind az autós, mind az állat szempontjából.
Egyre komolyabb problémákat okoznak a nagyragadozók Európában és ez alól ma már Magyarország sem teljesen kivétel.
Óriási figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági munkák során az apróvadak védelmére.
Becslések szerint évente mintegy 21 milliárd forintos vadkár keletkezik Magyarországon, ám ebből csak alig hárommilliárd forintot térítenek meg a vadásztársaságok.
Két orvvadászt fogtak el Kisszékelyen, akik a gyanú szerint egy helyi tanyánál illegális szórót létesítettek.
2023-ban megsokszorozódtak a nutria észlelések Délnyugat-Magyarországon, sürgősen meg kell állítani a faj terjedését.
A fonyódi nyomozók egy 55 éves viszi lakos házánál tartottak kutatást október 30-án reggel.
A kistermelői rendelet felülvizsgálata már régóta napirenden volt, hogy elősegítsék a kisméretű előállítók organikus fejlődését és növekedését.
A vadászok érdekképviseletei szerint szerint téves információk jelentek meg a vadgázolásokkal kapcsolatos jogszabályváltozásokról a sajtóban.
Az őszi hónapok során a közutakon közlekedőknek fel kell készülniük egy esetleges vadgázolásra is.
Mai szemmel néha meghökkentő fogások számítottak alapélelmiszernek vagy éppen csemegének a történelmi időkben.
Július elsején lépett hatályba a vadászati törvény legutóbbi módosítása, csak három kiskapuja maradt az autósoknak.
Zajlik az őzek násza, elkezdődött a szarvasbőgés, ilyenkor jóval aktívabbak az állatok.
Változott a szabályozás, és 2023. július 1.-től szinte minden esetben az autót vezető, kárt szenvedett fél a hibás vadgázolás esetén.
Július második felétől augusztus közepéig tart az őzek párzása, érdemes vigyázni az utakon.
Miközben itthon még kevesen ismerik, külföldön keresett termék a magyar vadhús, a hazai áru közel 90 százalékát az export partnerek vásárolják fel.
A vis maior események bejelentését a vis maior esemény bekövetkezését, vagy a károsodás észlelését követő 21 napon belül a gazdálkodó elektronikus úton kezdeményezheti.
A szelektív ölőcsapdákon bárki gond nélkül átsétálhat, de ha a kutya meghúzza a csalit, akkor nagy a baj.
A kertek és házak körül előfordulnak olykor vadon élő állatok: néha nyulak, rókák, vaddisznók okoznak károkat.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
Egyre nagyobb az igény a mentes termékekre, napjainkban az emberek körülbelül 10 százalékának van szüksége arra, hogy gluténmentesen étkezzen.
A haszonnövényeink vitamintartalma folyamatosan csökken, beltartalmi értékeik már meg sem közelítik az évtizedekkel ezelőtti szintet.
A hazai növénytermesztők még nem tartják olyan fontosnak a fenntarthatóság kérdését, mint az állattenyésztők.
Súlyos akták maradtak örökül a következő Bizottságra, két fontos mezőgazdasági kérdésben is.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont