Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Magyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm, míg az európai átlag 50 kilogramm. A Központi Statisztikai Hivatal idei jelentése szerint ma már jelentősen kevesebb kenyeret vásárol a magyar lakosság. 2002-ben mintegy 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, ma ez már csak 37 kilogramm. Európai Uniós felmérések szerint a németek és az osztrákok évi 80 kilogramm, a spanyolok és az olaszok pedig 60 kilogramm kenyeret fogyasztanak fejenként.
Az elmúlt 15 évben jelentősen megváltoztak a magyar kenyérfogyasztási szokások. Amíg 2000 környékén főként fehér kenyereket fogyasztott a lakosság, addig mostanában egyre inkább a barna, illetve a teljes kiőrlésű termékeket keresik a boltokban a vásárlók. A GfK Hungária Piackutató Intézet tavalyi kutatása szerint a fehér kenyeret naponta vagy hetente többször fogyasztók aránya a 2007. évi 76 százalékról tíz év alatt 61 százalékra csökkent, miközben a barna kenyeret előnyben részesítők köre 34 százalékról 50 százalékra bővült.