Hatszor több élelmet tudnának biztosítani az óceánok, mint jelenleg

MTI
Hatékonyabb gazdálkodással és több technológiai újítás bevezetésével a jelenleginél hatszor nagyobb mennyiségű élelmet lehetne kinyerni a világ óceánjaiból, állapították meg kutatók, akik az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) halászattal foglalkozó tudományos tanácskozásán ismertették az eredményeiket kedden, Rómában.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A szakemberek becslései szerint az óceánok több mint a kétharmadát tudnák biztosítani annak az állatifehérje-mennyiségnek, amelyre az ENSZ szakértőinek előrejelzései szerint a következő évtizedekben szüksége lesz az emberiségnek. A halak jelenleg egyötödét adják az emberek által fogyasztott állati fehérjének.

A kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia több előadást is szentel az élelmiszeriparnak, régi és új kihívásainak, valamint a rohamosan fejlődő technológia által kínált megoldási lehetőségeknek. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A vízi élelmiszertermelés általában kisebb hatással van az éghajlatra, mint a földművelés, és nem is korlátozzák olyan tényezők, mint a megművelhető földterületek és a vízkészletek fogyatkozása. Az óceánokból kinyert táplálék ezen kívül tápanyagokban gazdag, fontos vitaminokat, ásványi anyagokat és zsírsavakat tartalmaz.

Az óceánra épülő iparágak kezelési módjának gyors és széles körű megváltoztatásával, valamint az ökoszisztémák egészségének megőrzésével, hosszú távon biztosíthatjuk az élelmiszerbiztonságunkat és emberek millióinak életét

 - mondta Christopher Costello, a jelentés vezető szerzője.

Megfelelő reformokkal a halászati ipar termelése a mostanihoz képest 20 százalékkal, az előrejelzésekhez képest pedig akár 40 százalékkal növekedhetne.

A kutatók szerint a legnagyobb potenciál a kagylótenyésztésben rejlik, ráadásul ezek a puhatestűek elfogyasztják a környezetükben lévő szerves anyagokat, ami segíthet a vízminőség javításában is. A szakemberek kutatásokat szorgalmaznak a hínár táplálékforrásként, különösen az állateledelek halalapú összetevőinek helyettesítőjeként való alkalmazásáról.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?