A szalámigyártás folyamatát kutatták a Pick-nél

A szalámigyártás folyamatát kutatták a Pick-nél

MTI
A szalámigyártás teljes folyamatát felölelő, a Szegedi Tudományegyetemmel közös kutatási program zárult le a Pick Szeged Zrt.-nél - közölte a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója Szegeden.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Takács István a 2017 őszén indult, 2,573 milliárd forintos összköltségű projekt eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a cég új szalámigyárat épít Szegeden, a projekt részben ehhez kapcsolódott. A cégnél és az egyetemen folyó kutatások során vizsgálták a különféle húsalapanyagok vízleadását. Dolgoztak a füstölési eljárás optimalizálásán, ennek érdekében egy tesztüzemet is építettek - mondta. A kutatók elvégezték a csak a Pick szalámira jellemző természetes penészkultúra standardizálását, ezzel biztosítva, hogy az új szalámiüzemben gyártott szárazáruk is a hagyományos kiváló minőséget képviseljék majd - tette hozzá.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!
Forrás: Pick Szeged Zrt.

A klímatechnológia optimalizálásával a szakemberek olyan megoldásokat találtak, mellyel csökkenthetőek az energiaköltségek. A celofáncsomagolásra és a szalámirúd két végének lezárására automatizált módszert dolgoztak ki, átalakították a szeletelt szalámitermék csomagolását, 14 százalékkal csökkentve a csomagolóanyag-igényt. Az SZTE és a Pick munkatársai foglalkoztak a húskészítmények eltarthatóságának növelésével, valamint új, magasabb hozzáadott értékű húskészítmények kifejlesztésével, azok előállítási technológiájának kidolgozásával is - ismertette a vezérigazgató. Takács István hangsúlyozta, a vállalat és az egyetem a műszaki-technológia-, folyamat-, termékfejlesztés területén továbbra is együttműködik. Emellett a cégnek az oktatásban is szoros a kapcsolata az SZTE-vel, mert a magyar élelmiszeriparnak és a Pick Szeged Zrt.-nek is szüksége van a jól képzett szakemberekre.

Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója kifejtette, az intézmény törekszik arra, hogy a gyakorlatban is minél inkább hasznosuljanak az egyetemen születő tudományos eredmények. Az SZTE célja, hogy ipari partnereivel minél több közös kutatás-fejlesztési programot megvalósítson. Ezek közül is kiemelkedett a Pick Szeged Zrt.-vel közös projekt, melyben a természettudomány és informatikai, a gyógyszerésztudományi és a mérnöki karáról vettek részt kutatók - mondta.

A Bonafarm csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit több mint 30 országban értékesíti. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pick Szeged Zrt. nettó árbevétele 2020-ban 72,3 milliárd, 2019-ben 67,3 milliárd forint volt. 2020-ban a vállalat nettó árbevételéből az export 20,9 milliárd, 2019-ben 17,9 milliárd forintot tett ki. A cég 2020-ban 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért a 2019-es 4,3 milliárd forint után.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03