Te is észrevetted, hogy nincs cukor a magyar boltokban? Megvan, mi áll a háttérben

Te is észrevetted, hogy nincs cukor a magyar boltokban? Megvan, mi áll a háttérben

agrarszektor.hu
Úgy tűnik, hogy cukorfronton is problémák alakulhatnak ki Magyarországon, hiszen a vásárlók cukorhiányra panaszkodnak. Egyes boltokban pedig vagy nem lehet kapni, vagy az üzletek limitálják a megvehető mennyiséget. A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke, a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnök-helyettese szerint Magyarország nem tud elég cukrot előállítani, illetve az importnak nem kedvez a nemzetközi helyzet.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az elégtelen hazai termelés okairól szólva Dorogi Árpád azt mondta, hogy az elmúlt években méltánytalanul alacsony volt a cukor, illetve a cukorrépa ára, ami miatt a termelők évről évre csökkentették a gazdák vetésterületet. Míg 2017-ben 15 500 hektáron termesztettek nálunk cukorrépát hazai feldolgozásra, addig 2021-ben már csak 10 500 hektáron, az idén pedig már csupán 8600 hektáron. A helyzetet pedig tovább súlyosbította az aszály, így az idén nem is számíthatunk jó cukorrépatermésre. Dorogi Árpád szerint ezért kevés lesz az alapanyag, amit a hazai cukorgyártó fel tud dolgozni Kaposváron. Ez viszont azt jelenti, hogy drága lesz a cukor - írja az Infostart.

EZ IS ÉRDEKELHET

A szakember, mint mondta, már tavaly is "cukordeficites" év volt, és jövőre sem lesz elég cukor az európai kontinensen. Normál esetben ezt még egész olcsón lehetne is pótolni, azonban a kínál Európán kívül is csökkent, emellett jelentősen megnövekedtek az árak, nem beszélve a szállítási költségekről. Ha mindez nem lenne elég, most még ellátási problémák is keletkeztek. Mindezt összeadva a kereskedelem egyszerűen nem tudja pótolni a keletkező hiányt Európában, ami ellátási problémákat okozhat. A Cukor Terméktanács elnök-helyettese úgy véli, hogy az alapvető probléma az, hogy több cukrot fogyasztunk, mint amennyit meg tudunk termelni.

Az aszály árnyékában

Az aszály ezt az ágazatot is beárnyékolta, olyannyira, hogy mondhatni, sehol sem fényes a helyzet: a keleti országrészben egyenesen tragikus, az ország középső részén is rossz, de nem jó a nyugati részeken sem. Jelentős mennyiségű csapadék hiányzik, és így csökkenni fog a cukorrépatermés mennyisége. Tehát nemcsak a termőterület lett kisebb, hanem még a várható hozam is jóval alacsonyabb lesz. Ez pedig annyit jelent, hogy 2022-ben a hazai fogyasztás egy negyedét sem fogják tudni előállítani. Dorogi Árpád elmondta azt is, hogy Magyarországon évente háromszázezer tonna cukor fogy. Ezzel együtt azonban tavaly mindössze nyolcvanezer tonnát tudtak megtermelni, idén pedig még rosszabb lesz a helyzet, hiszen ez a szám hatvanezerre redukálódik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ahhoz, hogy legalább az itthoni gyártást el lehessen látni alapanyaggal, legalább 13-14 ezer hektárnyi területen kellene cukorrépát termeszteni. Ugyanakkor a fogyasztás fedezéséhez még ez sem lenne elég. A boltokban tapasztalható hiányt viszont nem lehet csak azzal magyarázni, hogy itthon keveset gyártanak és a világpiacon is csökkent a kínálat. Egyébként amellett, hogy nincs kínálati piac, a cukor kereskedelmével foglalkozó kereskedők ráadásul még veszteségesek is, mivel ők csak a beszerzési árnál olcsóbban árusíthatnak, mivel a cukor is az ársapka alá tartozik. Azt, hogy ez mikorra fog megváltozni, nem lehet előre tudni.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?