Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Az idei évben jóval hamarabb köszöntött be a tavasz, mint általában szokott, és a természet mostanra több héttel önmaga előtt jár. Vannak területek, ahol a gazdák már be is fejezték a tavaszi vetési munkálatokat, másutt még csak a talajok előkészítése fejeződött be. Az őszi vetésű növények közül a repce nemhogy virágzik, de lassan a végére is ért ennek a fejlődési szakaszának, de a gyümölcsfák és az akác is korábban borultak virágba. Ez azonban komoly kihívást jelent a magyar méhészeknek, pedig már a nyárias ősz és az enyhe, csapadékos tél sem könnyítette meg a dolgukat. Ezen kívül lényegében továbbra sincs felvásárlás, ha pedig mégis lenne, akkor rendkívül alacsony árat kínálnának a mézért. Erre válaszul a méhészek vagy továbbra is kivárnak, vagy a palackos kiszerelésű értékesítés felé fordulnak, de mindkét megoldásnak vannak kockázatai és költségei.
Hogyan látják azonban a helyzetüket a hazai méhészek? Milyennek értékelik az elmúlt hónapokat, és miben reménykednek a következő időszakban? Az Agrárszektor ennek járt utána.
May Gábor, a Baranya megyei Maybee tulajdonosa az Agrárszektornak elmondta, hogy az enyhe téllel a méhcsaládok tekintetében nem volt probléma, viszont az idei évben lesz még gond abból, hogy a tél során a méhek többet mozogtak, mint amikor nyugalmi állapotban vannak, és ez előbb elkoptatja őket. Ezzel párhuzamosan folyamatos volt a fiasítás, és fűteni kellett a fészkeket. További kihívást jelent, hogy a varroa atka is áttelelt, amitől meg kell majd szabadítani a családokat, vagyis idén hamarabb meg kell indítani a kezeléseket. May Gábor a 2024-es év eddigi tapasztalataival kapcsolatban kiemelte, hogy idén nagyon korán lett tavasz, a természet nagyjából 3 héttel előrébb jár, mint egy átlagos évben. Baranya megyében a repce például már a virágzása végénél van, elkezdte lehullatni a sziromleveleket. May Gábor elmondása szerint már 30 éve méhészkedik, de olyat még nem tapasztalt, hogy ilyen hamar és ilyen meleg tavasz lett volna, illetve, hogy ilyen hamar lecsengett volna a repce virágzása. Erről a növényről alig tudtak gyűjteni a méhek a térségben, nem is mézelt megfelelően, így repcemézből alighanem kevés lesz idén Baranyában.
A szakember beszélt arról is, hogy a fűz szépen mézelt, mert annak meg jót tett ez a meleg időjárás, valamint a kökényesekből, gyümölcsfákból tudtak virágport gyűjteni a méhek, de az komoly probléma lehet, hogy a repcével lényegében kimaradt egy fontos termelési növény. Ami az akácot illeti, az rendszerint egy hónappal később szokott mézelni, de a környéken már elkezdett virágozni, és a méhek már arról is gyűjtenek. May Gábor nem tudja, hogy fog végződni ez az idei szezon. A szakember beszélt arról is, hogy van felvásárlás, és akik eddig nem értékesítették a készleteiket, azok el tudnak adni, de jelenleg nagyon alacsonyak a felvásárlási árak. May Gábor szerint akik el szerették volna adni a mézüket, azok már korábban megtették.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Illés András, a Veszprém megyei Illés Méhészet vezetője is, aki szerint az enyhe telet megelőző, a megszokottnál melegebb és tovább tartó őszt is számításba kell venni a méhcsaládok jelenlegi állapotát illetően, hiszen az kitolta a fiasítást, és több volt az őszi mézfogyás, mint korábban. A szakember szerint ugyanakkor ez nem okozhatott gondot, aki odafigyelt rá. Idén viszont már januárban elkezdődött a méhészeti szezon: figyelni kellett az állományokra, ellenőrizni kellett az élelmet januárban már volt fiasítás. Illés András szerint 2024-ben februárban már úgy méhészkedtek a környéken, mintha március lenne. A méhek tehát összességében rövidebb ideig voltak nyugalmi állapotban, márciusban pedig rekord nektárgyűjtési időszak volt. A szakember is megismételte, hogy az időjárás 3-4 héttel előrébb tart, mint egy átlagos évben, és idén minden virágzás gyorsabban zajlott le. A repcénél például ezen a héten véget ért a gyűjtés Veszprém vármegyében, és az már most látszik, hogy a méhek alig hordtak arról a növényről, vagyis a repceméztermés átlagon aluli lesz idén. Az akác tekintetében a gyűjtés a jövő héten fog elkezdődni, már ahol nem fagyott el. Illés András szerint a tavalyinál kevésbé súlyos a helyzet, de azért a márciusi fagyok okoztak problémákat. Mivel azonban a következő 1-2 hétre rossz időt jósolnak a meteorológusok, a méhészek aggódnak, hogy erről a növényről sem fognak tudni megfelelő mennyiségben gyűjteni a méhek.
Az idei méztermésről még korai lenne bármit is mondani, ám a térség méhészei bizakodóak - mondta Illés András, hozzátéve, hogy az már most látszik, hogy felborult az a menetrend, ami szerint vándorolni szoktak. Van olyan kultúra, ami sokkal korábban virágzott idén, de például a facélia az akáchoz képest sokkal később lesz: összességében nagyon kaotikus év várható. A szakember beszélt arról is, hogy szinte nincs felvásárlás, ami meg lenne, az nagyon alacsony áron lenne. Illés András elmondta, hogy a méhészeknek sok virág- és akácmézük van még készleten, de ilyen árak mellett fognak túladni rajta. A virágmézért például 40%-kal kevesebbet adnának idén, mint egy évvel korábban. A fő problémát az jelenti, hogy megjelent a piacon az olcsó, és minőségileg nem feltétlenül jó import, méghozzá olyan áron, amivel a magyar méhészek nem akarnak versenyezni.
Nagyné Tóth Aranka, aki férjével, Nagy Attilával és gyermekeivel közösen viszi Borsod-Abaúj Zemplén megyében a Mr. Méz nevű családi vállalkozást ugyancsak arról számolt be, hogy a méhek jól átteleltek náluk, de mivel túl hamar berobbant a jó idő, a méhcsaládok nincsenek jól felfejlődve, nincs is annyi méhük, mint szokott lenni. A sajókazai szakember beszélt arról is, hogy a méheik a repcéről még most gyűjtenek, a jövő héten próbálják majd meg kiszedni őket onnan. A repcénél idén több körülmény is akadályozta őket, nem is tudták annyira kivinni a méheket, mint szerették volna - mondta Nagyné Tóth Aranka, hozzátéve, hogy jövő héten fognak kimenni az akácot megnézni.
Az idei termést illetően a sajókazai méhészcsalád kevéssé derűlátó, tartanak tőle, hogy az időjárás ismét közbe fog szólni. A jövő hétre mondott nagy lehűlés visszafoghatja az akác virágzását kicsit, de ezzel párhuzamosan a méhek sem fognak tudni a repcéről hordani. Nagyné Tóth Aranka azt is elmondta az Agrárszektornak, hogy jelenleg nincs felvásárlás, amit el tudnak adni, az üveges kiszerelésben van. Csakhogy az állapot már annyi ideje áll fenn, hogy akik eddig nem üvegezték a mézüket, már azok is így árulják. Mint mondta, van olyan termelői piac, ahol eddig 2-3 mézes volt kint, most azonban tíznél is többen kínálják ott a terméküket.
Látható tehát, hogy az idei év eddig erősen kaotikus a méhészeti ágazatban, a megszokotthoz képest hetekkel korábban beköszöntő nyári meleg miatt a repce túl hamar virágzott és virágzott el, a virágméz helyzete kérdéses, és azt se lehet még tudni, mi lesz az akáccal. A felvásárlás hiánya, illetve a mélyen önköltségi szint alatti felvásárlási árak sem segítenek az ágazat szereplőinek, akik így csak jobb időkben és jobb árakban bízhatnak.