Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A szilvafélék az egész mérsékelt övezetben elterjedt, aránylag könnyen termeszthető és olcsó gyümölcsök közé tartoznak, és habár feltehetőleg Közép-Ázsiából telepítették be őket ide több ezer évvel ez előtt, mi már a Kárpát-medence őshonos gyümölcshozói közé soroljuk őket. A vad gyümölcsöket az emberiség évezredekkel ez előtt háziasította és azóta is zajlik a gyümölcsök nemesítése, aminek köszönhetően ma már megszámlálhatatlanul sok szilvafajtát tartunk számon, szerte a világon. Egy olyan gyümölcsfáról van szó, amit jóformán minden magyar kertben fellelhetünk, sőt, sokan a ház elé ültetik az utcafrontra, hiszen a mézédes gyümölcsök nem csak finomak, hanem a szemnek is kellemes látványt nyújtanak.
A szilvát hazánkban nagyjából a 14. század óta termesztik és dolgozzák fel nagyobb mértékben, azóta azonban olyan szinten elterjedt gyümölcsfává vált, hogy még az út szélén is találkozhatunk vele. Ne feledkezzünk meg a szezonban a szilva nyers fogyasztásáról se, hiszen szinte dúskálunk az ízletes gyümölcsökben: a nyers szilva kalóriatartalma egészen alacsony, azonban cukortartalma magas, így kiváló egészséges nassolnivalóul szolgál még a fogyókúrázók számára is, ráadásul rengeteg benne a különböző vitamin és ásványianyag. Fogyasszuk bátran méregtelenítő, májvédő, emésztésjavító, hashajtó és vízhajtó hatása miatt, azonban akinek gondot okoz a puffadás, jobb, ha mértékkel fogyasztja.
Fontosabb magyar szilvafajták:
- Nemtudom szilva: a „nemtudom”, avagy a penyigei szilva augusztusban érik, gömbölyded, szürkéskék színű, húsa kifejezetten édes, sárga. Ez a szilvatípus a híres szatmári szilvalekvár alapanyaga, egyébként egy igénytelen, bőtermésű fajta – olyan sok szilva is teremhet egy fán, hogy az ágakat alá kell támasztani, nehogy leszakadjanak a szilva súlya alatt.
- Besztercei szilva: sokan a besztercei szilvát tartják az „igazi” szilvának: ez egy klasszikus, hamvas sötétkék héjú, zöldhúsú, ovális formájú fajta, ami szeptemberben érik.
- Besztercei muskotályszilva: ahogy a nevében is benne van, ez a szilvafajta a muskotályos aromájával még az előző fajtát is felülmúlja, megjelenésében hasonlít a sima beszterceihez.
- Boldogasszony szilva: tipikusan névadó napjára, azaz augusztus 15-re szokott beérni, nevezik még bódi szilvának is. Ez egy sötétkék/sötétvörös típus és magvaváló.
- Ringló szilva: Magyarországon több különböző, jellemzően sárga vagy piroshéjú fajtát is számontartanak, amelyek július közepétől már érnek is. Tipikusan nem magvaváló fajták, ami miatt sokan kevésre tartják őket, viszont nagyon finomak, ezért nyers fogyasztásra is alkalmasak.
- Debreceni muskotályszilva: szintén egy említésre méltó hazai fajta, ami szeptember közepétől érik (eléggé rendszertelenül terem és könnyen hullik), gyümölcse elliptikus, középnagy, héja hamvas és lila. Ez egy magvaváló fajta, aranysárga húsa kemény és lédús, ami miatt friss fogyasztásra is alkalmas.
Szüretelés, tárolás
A szilva egy olyan haszonnövény, ami nagyszüleink idejében egy portán sem veszhetett kárba, a szüret kiemelt jelentőségű időszak volt a falvak és a gyümölcstermő vidékek életében. A szilva tipikusan a Tiszántúlon gyakori, leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, de a Jászságban, Hevesben, a Dél-Alföldön, a Duna-Tisza-közén, illetve Zalában és a Zemplénben is sok helyen termesztik (ettől függetlenül a háztáji kiskertekben országszerte bárhol találkozhatunk bármelyik fajtával).
A szilvaszüret ideje a gyümölcsfa fajtájától függ, azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a szezon augusztus közepén/végén indul és szeptemberben csúcsosodik ki. Az idei extrém meleg időjárásnak köszönhetően rengeteg gyümölcs szezonja tolódott korábbra, akár 2-3 héttel is, éppen ezért sokan tapasztalhatják, hogy a tipikusan szeptemberi fajták már most éretten lógnak a gyümölcsfák ágain. A szilvát a szüret idején gyűjtsük szellős dobozba vagy ládába (a nejlonszatyrot kerüljük); helyezzük őket óvatosan egymás mellé és vigyázzunk, hogy ne ütődjenek, ugyanis a puhább, érettebb darabok ettől könnyen romlásnak indulhatnak.